MNB
MNB - 2

Hírek

Kiemelt szombathelyi projektek

2017. augusztus 18., 17:43

Az Európai Unió támogatásából finanszírozott projektek gyorsabb, egyszerűbb és egységesebb eljárási rendben történő megvalósítása érdekében a kormány több szombathelyi fejlesztést nyilvánított nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé.

Kiemelt szombathelyi projektek

Esetenként hosszú idő telik el egy-egy beruházási döntés meghozatalától a megvalósításig. Ezt nem feltétlenül a kivitelezési idő indokolja, hanem gyakran az előkészítés hosszúsága. Ez utóbbi lerövidítéséhez járulhatnak hozzá a közelmultban megjelent kormányrendeletek.

Puskás Tivadar polgármester
„Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként kezelnek jó néhány szombathelyi beruházást. Ez a három kormányrendelet júniusban, illetve július elején jelent meg, mind a három a Modern Városok Programmal kapcsolatos fejlesztéseket érinti.„

Egész pontosan a Vásárcsarnok fejlesztését, a Gothard-kastély felújítását, az ehhez kapcsolódó zarándokszállás kialakítását, valamint a fedett uszoda további fejlesztését. Kiemelt üggyé nyilvánította még a kormány a Szent Márton-terv második ütemének a projektjeit is: a Szent Márton út és környezetének megújítását, a Romkert fejlesztését, illetve az Ady tér rehabilitációját.

Károlyi Ákos jegyző
„A kormánynak lehetősége van arra, hogy kormányrendeletben bizonyos beruházásokat nemzetgazdasági érdekből kiemelt beruházássá nyilvánítson. A kiemeltté nyilvánítás célja, értelme, hogy ezek a beruházások minél gyorsabban megvalósulhassanak. Ezt pedig úgy éri el a jogalkotó, hogy a beruházásokhoz kapcsolódó eljárásokat egyszerűsíti, illetve rövidíti le. Tipikusan arra kell gondolni, hogy ilyen esetekben az eljárási határidők rövidülnek. A döntések adott esetben fellebbezés nélkül végrehajthatóvá válnak. „

Mindezek eredményként gyorsabbá és egyszerűbbé válik a nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánított projektek előkészítése, ami azt eredményezi, hogy a beruházások előbb megvalósulhatnak.