Hírek

Kieső helyen telel a Haladás az NBII-ben

2019. december 10., 14:56

Utolsó idei hazai bajnoki mérkőzését is elveszítette a Szombathelyi Haladás együttese. A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában egyetlen góllal bizonyult jobbnak a Gyirmót Desits Szilárd alakulatánál.

Kieső helyen telel a Haladás az NBII-ben

Sikertelen sorozat állt mindkét csapat mögött. A Hali legutóbbi 4 mérkőzéséből háromszor kikapott és egyszer nyert, míg a Gyirmót kétszer remizett, és kétszer kényszerült vesztesen elhagyni a pályát. Érdekesség, hogy ezek közül a kiesés ellen küzdő Ajkát és Vácot sem sikerült kétvállra fektetnie a feljutási álmokat dédelgető  Csertői-legénységnek. A mérkőzés elejére a Mikulás is megérkezett, zsákjának tartalma körülbelül olyan szegényes volt, mint a Haladás idei teljesítménye. (10:34-) Az első komolyabb támadást a hazaiak vezették: Kiss Bence küzdött meg a labdáért, majd Gaálhoz adott, ő pedig Szekér elé tálalt, aki egy igazítást követően pontosan középre lőtt, Rusáknak nem okozott gondot. (11:20-) 1 perccel később veszélyeztet a Gyirmót: Heffler csapta be a bal szélen Jancsót, középre adását Nagy Patrik fejelte csúnyán fölé. (22:12-) Aztán újabb vendég kísérlet, ezúttal a jobb oldalról érkezett beívelés, meg is találta Szarka fejét, de ő is célt tévesztett. (33:05-) 10 perc elteltével megint a sárga mezesek rohamoznak, kis szerencsével Hefflerhez került a labda, aki okosan becselezte magát a 16-os területére, löketét azonban Gyurján bravúrral hárította. (38:39-) 38. perc: szöglethez jut a Gyirmót, Nagy Patrik laposan tálalt Heffler elé, akinek erősen belőtt labdáját Szarka továbbította fejjel a kapuba 0:1.  

A 2. félidőben még annyira sem kényeztették el a csapatok azt a 876 szurkolót, akik a zord idővel dacolva kilátogattak a találkozóra. (18:20-) Májer Milán próbált életet lehelni a fagyos hangulatú játékba, becsapta a jobb szélen Németh Milánt, gyengére sikerült lövését az alapvonal előtt csapattársa szedte össze, aki egyből visszakanyarított Májernek, ám másodszorra sem talált be. (19:47-) 1 perccel később ismét helyzet a szombathelyi kapu előtt, Májer passzát Villám emelte kapu mellé. (44:20-) A hajrában ugyan még két hazai helyzetet feljegyezhettünk, (44:58-) ezek egyike sem jelentett azonban komoly veszélyt Rusák ketrecére. A végeredmény: Haladás - Gyirmót 0:1. Az őszi szezon utolsó fordulójától függetlenül már biztossá vált, hogy a tavaly még NB I-es szombathelyi alakulat a másodosztályú labdarúgó bajnokság 18., kiesést jelentő helyén telel.  

Csertői Aurél - vezetőedző, Gyirmót FC Győr
"Azt gondolom, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést, helyenként jól is játszottunk. Igazából a megérdemelt győzelem az talán reális is, azt nem mondanám, hogy több góllal kellett volna nyernünk, mert az ellenfélnek is voltak lehetőségei, nekünk volt több lehetőségünk."

A korábban oroszlán barlangként emlegetett Rohonci úti stadionból egyre többen távoznak diadalittasan. A Haladás eddigi 8 hazai mérkőzéséből 4-t veszített el, és mindössze csak 2-t tudott megnyerni.

Desits Szilárd - mb. vezetőedző, Szombathelyi Haladás
"Úgy gondolom, hogy 1 góllal jobb volt az ellenfél. Tehát még ha találták is azt a gólt, de úgy gondolom ennyivel jobbak voltak. A játékosok úgy gondolom mindent megtettek, a pályára kitették szívüket, lelküket, beletettek mindent, de ennek a gólnak a tudatában az ellenfél volt annyira rutinos, hogy gyönyörűen kezelte a mérkőzést, mi pedig nem tudtunk megújulni."

A szombathelyiek vasárnap Siófokon zárják a 2019-2020-as NB II-es labdarúgó bajnokság őszi szezonját.