Hírek

Kincskeresők

2018. április 13., 15:50

Több mint tíz éve a speciális nevelési igényű, azaz az értelmileg akadályozott, a mozgássérült vagy autista gyerekek számára is rendeznek megyei költészet napi versmondó versenyt. A program egyre népszerűbb a gyerekek körében.

Kincskeresők

“Kinek a születésnapja? József Attila.”

Az április 11-ei jeles napról hagyományosan egy megyei megmérettetéssel emlékeztek meg az Aranyhíd iskolában.

Puskás Tivadar - polgármester
“A sajátos nevelési igényű gyermekeknek az irodalomversenye, versmondó versenye, prózamondóversenye. Magyarul a költészet napjához kapcsolódóan a magyar nyelv gyönyörűségéről beszélünk, és a magyar nyelv fontosságát hangsúlyozza ez a verseny is.”

Egyre több a résztvevő, a 13. alkalommal megrendezett Kincskereső versenyre a tavalyi 56-tal szemben idén már 74 gyerek és fiatal felnőtt jelentkezett, akiket az intézmény vezetője, Lendvai Katalin is köszöntött. A versenyzők több korcsoportban, az általános iskola első osztályától a szakiskolás évfolyamokig szavalhatták el az általuk választott irodalmi alkotást.

“Kis bárányok hancúroznak, selyemfűben viháncolnak”

A szakemberek szerint a verstanulás önmagában is fejlesztő hatású, ezért a résztvevők a helyezésektől függetlenül is sokat profitáltak a felkészülésből.

Ludvigné Serfőző Csilla - gyógypedagógus, munkaközösség-vezető, szervező
“A vers nagyon fontos az életükben. Különösen a könnyen ritmizáláható verseket - gondolom én, hogy - azokat még könnyebben tanulják ezek a gyerekek. Hiszen sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott és autista gyerekekről beszélünk, akik éppen olyan vidáman és csillogó szemmel szavalják a verseket, mint többségi társaik.”

A szervezők gondoskodtak a folyamatos elfoglaltságról: több teremben kézműves foglalkozások zajlottak. A szombathelyi iskola programján 11 településről összesen 12 intézmény képviseltette magát.