Hírek

Kisbárány született a Vasi Skanzenben

2024. március 06., 11:42

Kisbárány született a Vasi Skanzenben. Február 29-án jött világra, rögtön talpra állt, és azóta anyja mellett, a többi racka között tölti mindennapjait. A látogatók március 15-én, a huszártoborzó alkalmával láthatják először a jövevényt.

Kisbárány született a Vasi Skanzenben

Anyja nemrég szoptatta meg, most a diófa alatt pihen a kisbárány. Február 29-én jött világra, az ellés ennek a háznak az udvarán történt, amikor a nyáj éppen a karámon kívül legelészett. Ahogy az a birkáknál lenni szokott, a kicsi rögtön talpra állt.

Vörös Norbert - állatgondozó, Vasi Skanzen

"Az ellés rendes körülmények között zajlott, nem történt semmi probléma, az anya rögtön elkezdte gondozni, szoptatta, most már vidáman szaladgál a kifejlett juhok között."

12 racka él most a múzeumfaluban, két kos, a többi jerke. A korábbi években is volt szaporulat, idén egyelőre ez az egy bárány született, de bíznak benne, hogy továbbiak is érkeznek még. Az anyaállat négy hónapig volt vemhes, ez már a sokadik ellése.

Vörös Norbert - állatgondozó, Vasi Skanzen

"Elfogadták, ha veszélyt éreznek, körbeveszik, de elsősorban az anyja foglalkozik vele, törődik vele, vigyáz vele."

A kisbárány nemét egyelőre még nem tudják a gondozók. Néhány hétig anyatejen él, fokozatosan tér át a szilárd táplálékra: füvet, szálas takarmányt, zöldséget is kap majd. Az első látogatók a március 15-ei huszártoborzó alkalmával láthatják először a kis jövevényt. A skanzen húsvét hétfőn nyit hivatalosan, addigra a bárányka kétszer ekkora lesz, legelni fog és talán a szarva is növekedésnek indul. A tavaszra több programmal is készül a múzeumfalu.

Kmellár Viktória - intézményvezető, Vasi Skanzen

"Ami kiemelkedő: május 11-én egy új időszaki kiállításunk nyílik Madárka madárka címmel, amelyben a skanzen területén található madármotívumos tárgyainkat fogjuk bemutatni."

A múzeumfaluban nemrég nyulak is születtek, de ők még a fészek alján lapulnak. A jövőben egy baromfiudvar kialakítását is tervezik a területen.