Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Kitüntetési javaslat

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a szociális munka területén a „Szociális Munkáért Életmű”-díjat alapította a 7/1996. (II.29.) rendeletében.

„Szociális Munkáért Életmű-díj” adományozható annak a szociális területen tevékenykedő személynek, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – kiemelkedő szakmai munkájával a város polgárainak körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente legfeljebb egy személy kaphatja.

A fenti díjra az Önkormányzat által alapított, illetve fenntartott intézmények közalkalmazottai, indokolt esetben más intézmények dolgozói, valamint az egyesületek, alapítványok, non-profit, karitatív szervezetek dolgozói javasolhatók.

A díj adományozását kezdeményezheti a polgármester, az alpolgármester, a jegyző, az aljegyző, képviselő, frakció, a Közgyűlés Szociális, Foglalkoztatási és Esélyegyenlőségi Bizottsága, a városban működő szociális intézmények vezetői, a szociális területen működő karitatív szervezetek vezetői. A kitüntetés adományozását a Szociális, Foglalkoztatási és Esélyegyenlőségi Bizottság útján kell kezdeményezni az erre a célra rendszeresített nyomtatványok pontos kitöltésével (átvehető a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Osztályán, III. emelet, 309. szoba, vagy letölthető a www.szombathely.hu honlapról).

A kitüntetési javaslatoknak 2010. szeptember 1-én (szerda) 16.00 óráig kell beérkeznie a Szociális, Foglalkoztatási és Esélyegyenlőségi Bizottság címére (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.).

Szakály Gábor sk.
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális, Foglalkoztatási
és Esélyegyenlőségi Bizottságának
elnöke

2010. június 21.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Nyugati Régió
Vasi Mozaik
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge