Hírek

Költségvetés: továbbra sincs egyetértés

2010. április 23., 13:44
A Gazdasági Bizottság csütörtöki ülésén bemutatták Szombathely költségvetésének azt a tervezetét, amelyet az ellenzék készített el az új sarokszámok alapján. Erről mondtak ma véleleményt Czeglédy Csaba és Németh Kálmán alpolgármesterek egy sajtótájékoztatón.
Költségvetés: továbbra sincs egyetértés

Czeglédy Csaba alpolgármester felháborítónak tartja, hogy tegnap csupán 10 percük volt arra, hogy átnézzék az újonnan javasolt költségvetés számait. Az alpolgármester azt is szóvá tette, hogy két oldal hiányzott a mellékletekből, így nem lehet tudni, milyen mértékben érinti majd az elvonás az egyes oktatási intézményeket. Szerinte az ígéretek ellenére sem találni nyomát a tervezetben plusz források bevonásának, pedig erre korábban tettek utalást az ellenzék részéről. Mindkét tervezet, így a polgármester által már korábban benyújtott változat is a plénum elé kerül, de ő abban bízik, hogy végül is ezt fogadják el a képviselők.

Németh Kálmán alpolgármester szerint ilyen mértékű elvonást áprilisban már nem lehet bevezetni. Németh Kálmán elmondta, hogy nem tud azonosulni ezzel a tervezettel, de reméli, hogy a közgyűlés most tud majd dönteni, mert ellenkező esetben likviditási gondok jelentkezhetnek a város működésében. Ezt azzal támasztotta alá, hogy az államkincstár már jelezte: az áprilisi támogatást már csak utólag kapja meg a város, ennek pótlására mindenképpen hitelt kell felvennie az önkormányzatnak.