MNB - 2
MNB

Hírek

Konferencia a zsidókat mentő püspök emlékére

2010. április 14., 15:06
A Szombathelyi Egyházmegye papjai és személy szerint Kovács Sándor megyés püspök is mindent megtett 1944-ben, hogy zsidó embereket mentsen meg a haláltól. Az egykori szombathelyi megyés püspökre emlékeztek ma a Püspöki Palotában tartott konferencián.


Még 2008-ban kereste fel a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke Veres András megyés püspököt, hogy közösen emlékezzenek meg Kovács Sándor zsidómentő tevékenységéről. Történészek, szakértők idézték fel a korszakot és benne a Szombathelyi Egyházmegye vezetőjének és papjainak áldozatvállalását. A konferencián megjelent dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbi, Feldmajer Péter, a MAZSIHISZ elnöke és Izrael Állam Nagykövetségének képviselője.

Az előadásokban elhangzott: Kovács Sándor nehéz időben, Magyarország német megszállásakor vette át a Szombathelyi Egyházmegye vezetését. Levelezésekből, visszemlékezésekből kiderült: a megyés püspök minden tőle telhetőt megtett, hogy segítséget adjon a hozzáforduló, segítséget kérő zsidó embereknek. Ám ezzel sem tudta megakadályozni, hogy 1944 júliusában közel 4000 zsidó származású embert szállítsanak el a szombathelyi gettóból Auschwitzba.