Hírek

Konvektorok cseréjére lehet pályázni az Otthon Melege Programban

2019. január 11., 13:14

Konvektorok cseréjére lehet pályázni az Otthon Melege Program februárban induló fordulójában. Az elnyerhető támogatás a költségek maximum 60 százalékát fedezi. A szakemberek szerint az új készülékekkel 20 százalékkal csökkenthető a fűtésszámla.

Konvektorok cseréjére lehet pályázni az Otthon Melege Programban

„Itt kell begyújtani. Régi kazán. Több mint 30 éves. Vagy konvektor. Úgyhogy persze, gondolkodom rajta, hogy átcserélem”

Zsankó József már hallott az Otthon Melege Program legújabb fordulójáról. Azt mondja: megfontolja, hogy pályázik, mert egyre több gond van a régi készülékekkel.

Zsankó József
„Általában minden szezonkezdéskor így téli szezon előtt, javíttatni kell, át kell nézni, szóval van velük elég gond. Az ember mindig arra számít, hogy valami jobbat talán még olcsóbb is, olyan értelemben, hogy kevesebbet fogyaszt”

A pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat. Csak a Bem Lakásszövetkezethez 360 olyan lakás tartozik, amely érintett lehet.

Beliznai Pálné - elnök, Bem Lakásszövetkezet
„A pályázatról annyit tudunk, hogy februárban jelenik meg a kiírás, akkortól lehet pályázni. Országosan 2 milliárd forint van erre elkülönítve, mi a közeljövőben egy felhívást vagy egy tájékoztatót fogunk kiküldeni a lakóknak a faliújságra, úgyhogy a kedves lakástulajdonosok figyeljék.”

„Illetve fel van szerelve egy heti programos termosztáttal”

Az egyik üzletben azt mutatja a szakember, hogy a pályázat az ilyen (0:20) korszerű, zárt égésterű, legalább A energiaosztályú, programozható termosztáttal ellátott készülékek beszerzését és beszerelését támogatja. Ezekben elektronikusan vezérelt gázszelep van, ami az adott teljesítményhez igazodva változtatja a gáz mennyiséget, így jóval takarékosabb.

Varga Zsolt - műszaki igazgató, Gravitáció Kft.
„Ezek a konvektorok, amik most kaphatók, kielégítik a 2018. január 1-től érvénybe lépő európai előírásokat, amelyek mind károsanyagban, mind fogyasztásban és mind éves hatásfokban ugye szigorodtak az előző évekhez képest”

A modern konvektorok 160-170 ezer forintba kerülnek. Háztartásonként több készülék cseréjére is lehet pályázni, egyre legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető.