Hírek

Környezetvédelmi kiállítás nyílt az Aréna Savariában

2013. április 23., 17:17

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés a SZOVA Zrt. támogatásával szervezte a programot, ahol  elsősorban a fiatal generáció felvilágosítása a cél.

Környezetvédelmi kiállítás nyílt az Aréna Savariában

“Fogjuk ezt a szűrőt, itt ez egy szúnyogháló, kifeszítve és óvatosan ráöntöm.”

Így mutatták be a gyerekeknek a papír újrahasznosítását. Egy uniós projektnek köszönhetően jött létre ez a környezetvédelmi kiállítás. Az óvodás korúaknak előadásokat tartottak, hogy a kicsik is megtanulhassák, hogyan óvhatják környezetüket. 5 db nagy italos kartont állítottak fel, ezek között vezették körbe őket a szakemberek.

Baka Éva-ügyvezető igazgató, Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés
“Az italos karton dobozokon különböző környezetvédelmi üzenetek vannak. A fenntartható fejlődésről, a környezettudatos vásárlásról, hogy ugye hogyan is menjünk el vásárolni, hogy ne csak a fogyasztást generáljuk.”

Emellett a papírgyártásról és a hulladékgyűjtésről is kaptak információt a gyerekek. A szelektív szeméttárolókról a SZOVA egységvezetője tartott előadást.

Csonka György-egységvezető, SZOVA Zrt.
“3 frakciót gyűjtünk. A papír, a pet és az üveg frakciókat. A város különböző pontjainban helyezte el a város anno 2005-ben ezt a negyvenet, ill. a következő évben még negyvenet, tehát összesen most jelen pillanatban 80 hulladékgyűjtő sziget üzemel Szombathely területén.”

A szombathelyi kiállítás a programsorozat 27. állomása,.

Marton Zsolt-alpolgármester
“A környezetvédelem, nem kell hangsúlyozni, mennyire fontos, nincs is olyan fiatal életkor, ahol nem kellene vele foglalkozni.”

Eddig 1500 gyereket regisztráltak a város óvodái, ők a napokban érkeznek a kiállításra.