Hírek

Körvonalazódik a régiós gazdaságfejlesztési övezetek rendszere

2020. szeptember 16., 19:35

Az északnyugat-magyarországi zóna élére Navracsics Tibor kormánybiztost nevezték ki.

Körvonalazódik a régiós gazdaságfejlesztési övezetek rendszere

A gazdaságfejlesztési stratégia részeként létrehozott zónák célja, hogy elősegítsék és még inkább összehangolják a területi fejlesztéseket. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyékben Navracsics Tibor volt uniós biztos felel majd az együttműködésért.

Navracsics Tibor - kormánybiztos
“Most fordul elő először az, hogy ez a térség, az észak-dunántúli térség, ami számunkra, akik itt élünk többé-kevésbé természetes térség, most egyként tud gondolkodni a gazdaságfejlesztésről. Ugye az Európai Unió a koronavírus-járvány utáni időszakot kezelendő, különböző alapokat szavazott meg a gazdasági újjáépítésre az egyes tagállamokban, illetve költségvetési források is előfordulhatnak.”

Bár az első egyeztetésekre nem hívták meg az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, a szombathelyi városvezetés bizakodó a folytatást illetően.

Horváth Attila - alpolgármester
“Egyetlen egy dolog fontos; az hogy amit odahozunk, az egy jó projekt és egy jó cél legyen, és nagyon remélem hogy ez a jövőben is így fog maradni, és nem a politikai színek hanem az adott projektek döntenek arról, hogy mit tudunk megvalósítani ebben a városban a kormány és az európai projektek segítségével.”

A zóna-beruházások fő forrása az Európai Uniótól érkező mintegy 6000 milliárd forintos fejlesztési hitel lesz. A régiós együtt gondolkodás motorjai a helyi egyetemek mellett a megyei iparkamarák is.

Balogh Károly - főtitkár, Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
“Ezt a pénzt kellene úgy elkölteni, értelmes, átfogó gazdasági programokra, amely a régióban utána közép- és hosszútávon is megfelelő változásokat okoz az iparszerkezet, a gazdaság diverzifikálása szempontjából.”

A megyei főtitkár abban bízik, hogy a szakmai szempontok felülírják a politikai érdekeket a dunántúli gazdasági szerkezet hatékonyabbá tétele érdekében. Hozzátette: Vas megyében és Szombathelyen is szükség van arra, hogy a járműipar mellett más ágazatok is megerősödjenek.