Hírek

Közel ezer férőhelyet érintő felújítás valósul meg a város óvodáiban

2020. december 03., 15:38

Több mint 640 millió forint TOP-forrásból közel ezer férőhelyet érintő felújítás valósul meg a város óvodáiban. Az önkormányzat 2016-ban nyerte el az uniós támogatást, van, ahol már befejeződött a munka, máshol még tart a kivitelezés. Korszerűbbé, komfortosabbá válnak az épületek.

 

Közel ezer férőhelyet érintő felújítás valósul meg a város óvodáiban

Látványos változáson esett át az Aréna Óvoda: külső szigetelést, új színt kapott az épület, és önkormányzati többletforrásból elkészült a kerítés is.

"Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás."

A gyerekek már a Mikulást várják, megszokták és belakták az új helyet. A kilenc csoport három nevelési évet töltött a volt püspöki iskola Petőfi utcai épületében, amíg folyt a kivitelezés.

"Nyitottá vált az egész mindenhol, a hátsó épületben és itt is."

Megújultak a belső terek, a folyosók, burkolatok. Átépítették az öltözőket, mosdókat, minden bútort lecseréltek, a gyerekeknek két tágas tornaszobában tarthatnak mozgásos foglalkozásokat. Korszerűsítették a fűtési rendszert, új nyílászárókat és liftet szereltek be. További terveik is vannak.

Bőczénné Taletovics Katalin - óvodavezető, Aréna Óvoda
"A következő ütem tartalmazná a fejlesztőszoba kialakítását, a harmadik pedig a földszintes csoportszobákhoz a teraszokat."

Akadálymentesítik a Gazdag Erzsi ovit, lift és mozgáskorlátozott wc is épül.

"Ebből a helyiségből lehet majd átmenni a tornaszobába, a jobboldali ablak helyén lesz majd az ajtó."

Évek óta várják, hogy elkészüljön a tornaszoba. Már folynak az előkészítési munkák, várhatóan jövő szeptemberre végeznek. Hátrafelé bővítik az épületet, az emeleten alakítják ki a 70 m2-es tornaszobát, ami tartóoszlopokon áll majd.

Molnár Anikó - óvodavezető, Gazdag Erzsi Óvoda
"Az alatta lévő teret is kihasználják, alatta is lesz egy kisebb épület, ami alkalmas lesz mozgásra. Ez nem fűtött, tehát csak az udvari tevékenység keretében használható."

Nemrég még így nézett ki a Benczúr Óvoda, az átépítés után már teljesen más képet mutat: eddig három ajtón át lehetett bejutni az épületbe, most egy főbejárat van. Új udvarrésszel bővült az ovi, kialakítottak egy tornaszobát szertárral, mozgássérült wc-t, új mosdót és öltözőt.

Iker Gabriella - óvodavezető, Benczúr Óvoda
"Egy folyosórendszer is elkészült, ami lehetőséget adott arra, hogy a csoportjaink összekötése egy világosabb, szélesebb formátumban megvalósuljon. Eddig ugyanis sajnos a csoportokon való átjárással tudtuk csak különböző tereinket megközelíteni."

A Vadvirág Óvodában szigetelik a tetőt, a Szivárvány oviban a tetőt és a homlokzatot is. A Mesevár oviban pedig elbontják a régi kerítést, helyette újat építenek.