Hírek

Lámpás kereszteződések és új sávok épülnek a Zanati út végén

2019. április 18., 15:03

Kanyarodósáv, több jelzőlámpa, új járda - többek között ezekkel próbálják enyhíteni a Zanati úti közlekedési gondokat. Már folyik a munka a körforgalom előtt, a kivitelezés június végéig tart.

Lámpás kereszteződések és új sávok épülnek a Zanati út végén

Sem a körforgalom felől, sem a keresztutcákból érkezőknek nincs könnyű dolguk, ha a Zanati út és a Selyemrét utca csomópontján kívánnak átjutni - ezt a helyzetet oldja meg a tervek szerint az ide szánt jelzőlámpa. Erről és a beruházás más részleteiről volt szó a helyszíni sajtótájékoztatón.

Puskás Tivadar - polgármester
“Itt a Selyemrét utca felől, illetve a Tesco felől a kihajtás egyszerűbb lesz, biztonságosabb lesz, és azt is reméljük, hogy mind a gyalogosok, mind a kerékpárosoknak, mind a gépjárművel közlekedőknek egyszerűbbé teszi az életét.”

Már tervezik a Puskás Tivadar utca bekötését a körgyűrűbe, a szakemberek szerint a környék közlekedését megnyugtatóan csak ez oldaná meg. A mostani fejlesztés ehhez az első fontos lépés.

Kántás Zoltán - önkormányzati képviselő
“Egyszerre tudunk enyhíteni a környéken letelepült cégek közlekedési problémáin és Szombathely város lakosságának is nyilván örömet jelent az, hogy sikerül enyhíteni különösen a munkakezdéshez, munkavégzéshez, illetve a műszakváltásokhoz kapcsolódó dugók megoldásában. A beruházás több mint 100 millió forint értékben valósul meg.”

A részleteket a kivitelező ismertette a helyszínen.

Holczer Tamás - ügyvezető, Litor Kft.
“Jelenleg egy kanyarodósávnak a kialakítása folyik itt a Varasd utca, Selyemrég és Zanati út kereszteződésben, ahol ki fog alakulni emellett még egy jelzőlámpás csomópont. Továbbá kialakul egy a Sárvár utca, Zanati utca kereszteződésben, majd a Lőcse utca Zanati utca kereszteződésben is szintén jelzőlámpás csomópontok.”

De egy 100 méteres szakaszon megújul a járda, friss aszfaltréteget kap a kétirányú kerékpárút, és egy teljesen új buszmegállót is kialakítanak. A napokban megalakult és munkához is látott egy bizottság, amely a város közlekedési gondjaival foglalkozik, és elsőként egy elemzést készít.