MNB - 2
MNB

Hírek

Levendula-ház Vásárosmiskén

2010. szeptember 22., 15:27
40 embernek ad munkát a tegnap átadott Levendula-ház. A Szombathelyi Egyházmegye kiemelt figyelmet fordít az üresen hagyott plébániák megóvására, a Karitász pedig a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására. A használaton kívüli vásárosmiskei plébánia épülete mostantól otthont ad a munkalehetőséget kínáló Levendula-háznak.
Levendula-ház Vásárosmiskén
Mintegy fél évszázad elteltével ismét virágzik majd a levendula Vásárosmiskén. A gyógynövénytermelés és -feldolgozás ötletét egy olaszországi zarándokút adta, ahol már évek óta virágzik a levendula kereskedelem. Tuczainé Régvári Marietta - igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász "A gondviselés műve, hogy ezt a levendulát itt kitaláltuk, mert ebben a faluban már az 50-es, 60-as években Turcsányi plébános úr sajtolta a levendulát, tehát őshonos volt." A Levendula-ház kialakításának költségeit az Egyházmegyei Karitász saját forrásából, a Kríziskamra 2010 jótékonysági projektjéből, valamint vállalkozók támogatásából fedezte. Az épületet dr. Veres András megyés püspök szentelte fel. Dr. Veres András - megyés püspök "Az itt élők illetve a környékbeli települések munkanélkülieinek, megváltozott munkaképességűjeinek a segítését és nyilvánvalóan az ő családjaikat fogja szolgálni ez a ház." Gérce, Mesteri, Kemeneskápolna, Sitke és Nagysimonyi, vagyis a környező falvak is csatlakoztak a vásárosmiskei projekthez, így hat faluból kerül ki az a 40 megváltozott képességű dolgozó és az őket segítő három szakember, akiknek lehetőségük nyílik visszatérni a munkaerőpiacra. Semjén Zsolt- miniszterelnök-helyettes "Ez, hogy egy használaton kívüli plébánia újra élettel telik meg és valóban az itt élő embereknek a gondjain segít, ez egy olyan példaértékű dolog, ami az egész országban követésre kell, hogy találjon." A Szombathelyi Egyházmegye által rendelkezésre bocsátott földterületeken jövőre már virágzik a levendula. A jótékony hatásairól is ismert növényből piacképes termékeket, például szappant állítanak majd elő, emellett csuhéból is készítenek használati tárgyakat, táskákat, kosarakat.