Hírek

Lezárult a baptista ünnepi hét Szombathelyen

2018. október 03., 15:30

A gyülekezet két évtizedes fennállása adta az apropóját a közösséget és az érdeklődőket is megmozgató programsorozatnak. A szombati emléknapon autentikus viseletbe öltözött hagyományőrzők mutatták be, hogyan készültek a 16. századi ételeik.

Lezárult a baptista ünnepi hét Szombathelyen

A baptista történelem és egyház bemutatása volt a célja annak a rendezvénynek, amelynek a megújult Szent Márton tér adott otthont. A habán napon születésnapot ünnepeltek.

Varga László Ottó - lelkipásztor, Szombethelyi Baptista Gyülekezet
“A szombati napot az anabaptista-baptista emléknapnak szenteltük, a mi közösségünk az 1500-as évekre nyúlik vissza, a reformáció harmadik ágaként indult a közösség.”

A mintegy fél évezrede létrejött közösség mindennapjaiba engedtek betekintést. Akkoriban maguk termelték az élelmiszert, teljesen önellátóak voltak, hiszen az üldöztetés miatt csak így tudtak életben maradni. Az emléknapon hagyományos ételeket is készítettek.

Benkő Ferenc - baptista gyülekezeti tag, Neszmély
“Nagyon érdekes ételeket fogunk készíteni, többek között a sült hús levest, a pampust, és egyéb más olyan finomságokat, köpült vajat, hoztunk olyan eszközöket, amelyekkel vajat lehet köpülni, és olyan régi ételeket...MI???”

A korabeli ruhákba öltözött neszmélyi hagyományőrző sütő- és főzőmesterek az  elkészült ételt eredeti habán mintás tányéron kínálták.

Benkő Ferencné - baptista gyülekezeti tag, Neszmély
“A sült hús levesből fennmaradó szaftot nem hagyták elveszni, hanem belemártották a kenyeret, és fogyasztották azon nyomban.”

A habánok az anabaptisták Svájcban kialakult csoportja voltak. Munkaközösségben éltek, iparosok, elsősorban a fazekasságról ismertek. A 16. század közepén kezdtek betelepedni Magyarországra, de Mária Terézia uralkodása idején kényszerből katolizáltak. Európában nem maradt közösségük, emléküket a baptisták őrzik.