Hírek

LuK nyílt nap

2017. február 14., 16:13

A következő tanévtől már nemcsak gépi forgácsolókat és automatikai technikusokat képeznek az LUK Savaria Kft. tanműhelyében, hanem szerszámkészítőket is. A gyár a megye legnagyobb foglalkoztatója, idén újabb 260 munkavállaló felvételét tervezik, ezért a képzéseket és a tevékenységét is nyílt napokon mutatják be az érdeklődőknek.

LuK nyílt nap

Ezúttal szülők ülnek a szombathelyi nagyvállalat tanműhelyének iskolapadjaiban. A 10. évfolyamos gépi forgácsoló tanulók első félévben nyújtott teljesítményéről és a jövőbeni feladatokról szülői értekezleten számolt be az LUK Savaria Kft. tanműhelyvezetője és szakoktatója.

"Ez szép, esztétikus darab!"

A szakoktató nemcsak szóban értékelte az egyéni teljesítményeket, hanem megmutatta a diákok által készített munkadarabokat is a szülőknek.

Perintfalvi Zita
Az ember nagyon örül neki, az iskolai dolgoknak, meg szakmai dolgoknak, hogy milyen élvezettel tanulja a gyerek, már most tetszik neki. Hogy a munkáját is így fogja szeretni, az nagy öröm lesz, főleg szülőknek, nekünk.

Hajdú Zoltán
Én magam is szakmunkásként dolgozom, keresem a kenyerem. Én is azt vallom, hogy eljön az az idő, amikor a termelő munkát ugyanolyan értékesnek tekintik, és mind erkölcsileg, mind anyagilag megbecsülik majd ezeket az embereket. Ezért próbáltuk Mátét is ebbe az irányba terelgetni.

A nagyvállalat tanműhelyében jelenleg 25 gépi forgácsolót, és 14 automatikai technikust oktatnak. A következő tanévtől viszont már egy harmadik szakma gyakorlati képzését is megkezdik.

Nagy Miklós tanműhelyvezető, LUK Savaria Kft.
2017 szeptemberétől szeretnénk szerszámkészítő szakmát is oktatni. Ezt a csepregi Nádasdy iskolával együttműködve. Várjuk ide is a jelentkezéseket, ebben a szakmában várhatóan 8 fő tanuló kezdheti meg gyakorlati képzését a vállalat tanműhelyében.

Mindhárom itt oktatott szakma hiányszakmának számít, így a tanulók képzésük ideje alatt háromféle ösztöndíjban részesülnek, sikeres vizsgájuk után pedig biztos munkahely várja őket. A gyár emellett felnőttek számára is indít forgácsoló képzést. Idén 260 fővel szeretnék növelni a létszámot, ezért február 16-án 15.00 órától ismét nyílt napot tartanak, ahol az általános tájékoztatón kívül az érdeklődők a szerelőállásokat is kipróbálhatják.