Hírek

Májusra teljes egészében elkészülhet a szalézi templom lépcsője

2020. december 17., 23:31

A beruházásnak hosszú és kacifántos története van, a lépcső maga már készen van, a mellé tervezett lift azonban még nem. Tavaszra remélhetőleg az is meglesz, erről beszéltek városvezetők helyszíni sajtótájékoztatójukon.

 

Májusra teljes egészében elkészülhet a szalézi templom lépcsője

Egy 2016-os uniós városrehabilitációs pályázatból tervezték felújítani a 80 éves templomhoz vezető lépcsőt. Már rossz állapotban volt, elhasználódtak az elemei, a téglák.

Horváth Soma - alpolgármester
"2018-ban ezt az irányító hatóság leállította, és úgy értékelte, hogy ezt a forrást nem lehet a lépcső felújítására költeni, a baj az volt, hogy erre elbontották a lépcsőt. És tulajdonképpen egy évig nem történt semmi."

Tavaly januárban Kelemen Krisztián, akinek személyes kötődése van a templomhoz, javaslatot nyújtott be arról, hogy biztosítsák a költségvetésből a lépcső felújításához szükséges 35 millió forintot, ezt a közgyűlés meg is szavazta. A lépcső nagyjából 19 millió forint értékben elkészült, ám az egyedi, háromajtós, az idős hívek templomba való bejutását segítő lift terveztetése és gyártása csúszott, és nem készült el a novemberi határidőig.

Kelemen Krisztián - önkormányzati képviselő
"A felvonó erre az időpontra sem készült el, további hosszabbításra nincs lehetőség. A plébániának a fennmaradó 15 milliós támogatási összeget vissza kellett utalnia az önkormányzat részére."

A mostani rendkívüli helyzetben Nemény András polgármester saját hatáskörben ismét megítélte a 15 millió forintot támogatásként. Innentől kezdve a kivitelezőn múlik, mikor kerül helyére a lift. Csány Péter atya elmondta, nagyon várják, hogy elkészüljön, és remélik, májusban már használhatják a hívek a felvonót.