Hírek

Már negyedik a Haladás-Viktória

2017. november 16., 16:31

A mérkőzés hajrájában szerzett Siklér Kinga góllal a Haladás-Viktória 1:0 arányban legyőzte az ETO FC Győr együttesét. Sikerének köszönhetően a szombathelyi együttes feljött a már felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyre.

Már negyedik a Haladás-Viktória

Nyugat-magyarországi rangadót rendeztek a női labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában, ugyanis a Haladás-Viktória fogadta az ETO FC Győr együttesét. Némi meglepetésre a Rába-partiak kezdték jobban a derbit, akik a 19. percben egy támadáson belül két  kapufával jelezték, hogy győzni jöttek a vasi megyeszékhelyre. Az első félidőben azonban több helyzet már nem igen adódott egyik csapat előtt sem.

Markó Edina szövetségi kapitány
“A Viktória - ahogy alakult a többi mérkőzés -, az egy ponttal nem sokra megy. Tehát a három pontot kellene, hogy megszerezze. Ezért szerintem ez a tény meghatározza majd az ő taktikájukat a második félidőben. Menniük kell a győzelemért. Az ETO pedig nyugodtan játszhat, kontrákra rendezkedhet be.”  

A szombathelyiek megfogadták egykori edzőjük tanácsait és a második félidőben már jóval támadóbb szellemben játszottak. Ennek köszönhetően előbb egy kapufát lőttek, majd pedig a hajrában Siklér fejesével az 1:0 arányú győzelmet is kiharcoloták.  

Siklér Kinga labdarúgó, Haladás-Viktória
“Az edzőm azt kérte, hogy álljak be a kapus elé. A kapus viszonylag alacsony volt. Sikerült befejelnem és örülök neki.

A három bajnoki pontnak köszönhetően a szombathelyiek feljöttek a már felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyre. A Haladás-Viktória legközelebb november 18-án szombatoon az éllovas Ferencváros otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen.