Hírek

Mária Maraton

2016. június 24., 12:38

Vas megyébe érkeztek a Mária Maraton résztvevői kedden. A Kőszegtől Sárvárig tartó mintegy 55 km-es szakaszt 12-en túrakerékpárral, hárman futva teljesítették. Az 1300 km hosszú maraton szombaton indult Mariazellből, és július 10-én Csíksomlyón fejeződik be. A sportos zarándokok a Mária-út állomásait járják végig.

Mária Maraton

Kőszegről folytatta útját a Mária Maraton mezőnye kedden délelőtt. Útközben többször megálltak pihenni, Vasszilvágyon frissítővel várták őket. Aznap 55 km-es táv várt a túrázókra Sárvárig.

Somogyi Viktor - túravezető
"12-en teljesítjük végig Mariazelltől Csíksomlyóig az egész maratont, és napi csatlakozókat várunk minden napra. Amikor csak lehet csatlakoznak hozzánk páran, akik teljesítik az aznapi szakaszt."

Legtöbben hagyományos túrakerékpárral vágtak neki a Csíksomlyóig tartó több mint 1300 km-es távnak, de olyan is van, aki fekvőbiciklin teljesíti a maratont.
Ez a maraton nem csupán egy túra, hanem lelki közösség is. A résztvevők Máriához kapcsolódó  kegyhelyeket, a szűznek szentelt templomokat látogatnak végig útjuk során.

Szabó István - görög katolikus lelkész
"A zarándoklat célja, hogy egy kicsit lelkileg is feltöltődve, életünk nehézségeit hátrahagyva bizakodva, optimistán nézzünk a jövőbe."

A kerékpárosok negyed óra pihenő után indultak tovább Vát, majd Sárvár felé. Kissé lemaradva követték őket a futók. Veress Béla és Frank Tibor futva teljesíti a Mária Maratont. Bárki csatlakozhat hozzájuk egy-egy szakaszra.

Frank Tibor - ultrafutó
"A fizikai állóképesség mellett a mentális állapot és a szellemi tisztaság, ez a hármas együtt kell, mert amikor nem megy a láb, az ember felülírja fejben. Ennek a háromnak együtt kell lenni, hogy sikerüljön."

Veress Béla érkezett először a célba, Sárvár Fő terére, ahol frissítő vízpermettel és hideg itallal várták a maratonistákat. Néhány perccel később a biciklisek is befutottak.Szerdán a Sárvár-Pápa szakasz várt a Mária Maraton résztvevőire, csütörtökön Bakonybélbe érkeztek. A teljes táv ötödét teljesítették eddig. A maraton július 10-én érkezik Csíksomlyóra.