MNB - 2
MNB

Hírek

Marton alpolgármesternek sem megy az igazmondás - Czeglédy Csaba sajtóközleménye

2011. február 17., 10:05
Már lassan meg sem lepődök, milyen arcpirító - fogalmazzunk finoman - csúsztatásokat engednek meg maguknak városunk fideszes vezetői. Ebben eddig főleg Lazáry Viktor járt élen, de most szorosan felzárkózott mögé Marton Zsolt.
Nem felel meg a valóságnak azon állítása, mely szerint most már lehet 200 millió forintot is elnyerni pályázaton, mivel eddig 60 millió forint volt a maximum. Önmagát és társait fényezve még hozzá is teszi, hogy ez az uniós források jobb kihasználásának köszönhető. Az Orlay (Kereskedelmi) Szakképző Iskola és a Nagy Lajos Gimnázium előző városvezetés ideje alatt elnyert támogatása 190 illetve 199 millió forint volt. Például az óvodák esetében nyilvánvalóan csak annyi támogatásra pályáztunk, amelyet meg tudtunk védeni a pályázatban. Nehéz lenne elhitetni a szigorú bírálókkal, hogy bár 60 millió forintból is el lehet végezni egy felújítást, korszerűsítést, nekünk mégis 200 millióra van szükségünk. Arról nem is beszélve, hogy lejáratnánk városunkat a blőd pályázatokkal, ami ráadásul lehetetlenítené a későbbi uniós forrásszerzési lehetőségeinket.
 
Elkeserítő, hogy saját sikerükként adja elő Marton, hogy most majd mennyi közoktatási intézményünk fog megújulni. A siker közös. Már csak azért is, mivel az összes idén felújításra kerülő intézmény pályázatát az előző négy évben adtunk be, a többségük már elbírálásra is került. Sőt, három felújított intézményt (Derkovits Iskola, Mocorgó és Szűrcsapó óvodák) már át is adtunk. Remélem, Martonék tisztában vannak azzal a ténnyel is, hogy a Paragvári Iskola pályázatát 2010 június 14-én nyújtottuk be.
 
Az előző városvezetés kiemelt ügyként kezelte a iskolák, óvodák, bölcsődék felújítását. Több, mint egy milliárd forint forrást nyertünk el uniós pályázatokon.
 
A mostani városvezetés bizonyítsa, hogy tudja jobban csinálni. Közös érdekünk!
 
Én a magam részéről pezsgőt fogok bontani az első saját maguk által beadott pályázat sikere esetén.
 
dr. Czeglédy Csaba
MSZP-SZTKE
frakcióvezető