MNB
MNB - 2

Hírek

Megjelent Kövér István nagymonográfiája Vas vármegye Trianon előtti éveiről

2020. december 10., 16:36

A hiánypótló 2 kötetes munka a békediktátumhoz vezető utat, és a döntés következményeit egyaránt bemutatja - a kettészakított Vas vármegye helyzetét országos és nemzetközi összefüggésbe ágyazva.

 

Megjelent Kövér István nagymonográfiája Vas vármegye Trianon előtti éveiről

A járvány miatt egyelőre elmaradt Kövér István könyvének bemutatója, a mintegy 4 évig tartó kutatásairól és az ennek nyomán született monumentális munkáról Műhely című magazinunkban beszélt a szerző.  Az ismert ügyvéd és közéleti személyiség azt mondta, régóta foglalkoztatta az ország sorsát máig befolyásoló, 100 évvel ezelőtti trianoni döntés, ezért kezdett a kutatásba.  

Kövér István - ügyvéd, szerző
Négy évig napi szinten kutattam a levéltárban. Olyan volt, mintha belső munkatárs lettem volna, de megérte, mert olyan adatokat és fejleményeket lehetett ott megtalálni, amelyek nem voltak addig ismertek.

A feltárt dokumentumok alapján tavaly megjelent a hatalmas munka egy részlete, amely a Tanácsköztársaság Vas vármegyei történetét dolgozta fel. A most kiadott két kötet az 1914-es, I. világháborús mozgósítás és a néhány elcsatolt község 1923-as visszatérése közötti időre fókuszál, de az eseményeket térben és időben is tágabb összefüggésbe helyezi. Kiderül a kötetből, hogyan vált soknemzetiségűvé az Osztrák-Magyar Monarchia, hogyan viszonyultak a nemzetiségek a vármegye kettészakításához. A több mint 1500 oldalas munka részletes adatokkal szolgál a Trianon okozta veszteségekről, a gazdasági élettől az egészségügyön át az oktatásig. A vármegyei eseményekkel kapcsolatban számtalan eddig publikálatlan iratot is közöl, beszámol az osztrák és délszláv invázióról, a Rongyos Gárda és a Lajtabánság működéséről. A kötet végén helységnévtár és kronológia segíti az eligazodást az adatok tömegében. A szerző és a Szülőföld Kiadó azt reméli, olyan alapmű született, amelybe a későbbi nemzedékeknek is érdemes lesz belelapozni.