MNB
MNB - 2

Hírek

Megkezdődött a jáki templom felújítása

2012. május 03., 19:40

A homlokzati renoválás mellett a főhajó tetőszerkezete és a tornyok tetőzete is megújul. 150 millió forint áll rendelkezésre a munkálatokra, amit a Közigazgatás is Igazságügyi Minisztriumtól kapott az egyházmegye. A tervek szerint május végéig kellett volna befejezni a felújítást, ám ez várhatóan nem lesz tartható.

Megkezdődött a jáki templom felújítása

Megint állványok veszik körül a jáki templomot. Néhány hete kezdődött meg újra a restaurálás, az ország egyik legértékesebb műemlékén. Az utolsó komolyabb felújítás 100 éve, Schulek Frigyes irányításával történt. Mára a két torony kőből épült tetőzete omlásnak indult, de az északi és a keleti oldal felújítása is halaszthatatlanná vált.  

Dr. Veres András, megyéspüspök
Itt már több felújítás is volt. A Schulek-féle felújítás úgy tánik, hogy a kövek nagyon porózusak voltak és azokat ki kellett cserélni. Illetve a díszek, mivel kődíszekről van szó, az északi oldalon ami az időjárásnak különösen kitett rész, súlyosan károsodott.

A munkálatokra 150 millió forint áll rendelkezésre, ez csak részleges felújításra elég. A folytatáshoz az egyházközség már adott be pályázatot. Ha nyernek, akkor újabb 70-80 millió forintot költhetnek a munkálatokra. Ahhoz, hogy az egész templom visszanyerje eredeti szépségét, legalább 1.5 milliárd forintra lenne szükség.

A tervek szerint május végéig tartottak volna a munkálatok, de a közbeszerzés és a műemléki engedélyezés elhúzódása miatt várhatóan 1-1.5 hónapot csúszik majd az építkezés befejezése.