MNB - 2
MNB

Hírek

Megkezdte a Falco a felkészülést a 2013-2014-es szezonra

2013. augusztus 06., 16:34

A a SZOVA-Trend Optika KC a tervek szerint szeptember 10-én a szlovák, Komarno csapata ellen játsszák majd az első edzőmérkőzésüket.

Megkezdte a Falco a felkészülést a 2013-2014-es szezonra

Hét magyar játékosával kezdte meg a felkészülést a SZOVA-Trend Optika KC kosárcsapata a következő szezonra. Váradi Benedek sérülés, míg Perl Zoltán betegség miatt hiányzott az edzésről. A gárda három légiósa, Zeljko Zagorac, Boban Tomics és Darien Brothers előreláthatólag a hónap közepén, végén csatlakozik majd a kerethez.

Bencze Tamás vezetőedző, SZOVA-Trend Optika KC
“Én a vegyes felkészülés híve vagyok. Ami azt jelenti, hogy együtt van a kosárlabda és a fizikai felkészítés. Az első két-három hétben nagyjából a délelőtti edzések kint lesznek a Csónakázó tónál és az Emlékműnél. A délutáni edzések pedig mindig teremben vannak.”

A szombathelyiek hosszú esztendők óta először kezdték meg a felkészülést Kálmán László nélkül. A keretben jelenleg nagyon sok a fiatal kosaras. Az első tréningen Bognár Kristóf, Bakk Krisztián és Simon Kristóf képviselte a tinédzser korosztályt.

Will Tamás kosárlabdázó, SZOVA-Trend Optika KC
“Nagyon fiatal átlagéletkorú csapat leszünk. Remélem, hogy ennek csak az előnyeit fogjuk élvezni. Egy jó védekezéssel, támadással. Rutinos embereink is lesznek és nagyon fiatalok is. Remélem, hogy ennek minden előnyét ki fogjuk használni, azaz a szakmai stáb ki tudja belőlünk hozni.”

A Bencze Tamás és Váradi Kornél vezette  keret közel másfél hónapon át  csak tréningekkel készül majd. A tervek szerint szeptember 10-én a Komarno ellen játsszák majd a sárga-feketék az első edzőmeccsüket. Azt követően pedig részvesznek a hazai rendezésű Horváth Zoltán Emléktornán és a zalaegerszegi Göcsej-kupán.