Hírek

Megújítják az orvosi rendelőt Nardán

2010. december 19., 15:51
A település egy uniós pályázaton nyert 24 millió forintot, ebből építik újjá a régi rendelőt. Jelenleg az orvosi ellátást az óvodában kapják meg a lakók, akik nyártól már modern körülmények között vehetnek részt a vizsgálatokon.
Megújítják az orvosi rendelőt Nardán

Grastyán doktornő Narda orvosa. Mint mondja, nosztalgikus érzéseket táplál 70-es években épült, most szétbontott rendelő iránt, amelyben igaz, hogy egyetlen kis vaskályha fűtött, ám minden apró részletét a település lakói vagy ő maga alakított ki. Az új rendelő viszont már a kor elvárásai szerint működik majd, és ennek az egész település örül.


Dr. Grastyán Katalin - háziorvos, NARDA
"Új EKG gépek lesznek, számítógépparkunk is bővül, új bútorzat lesz. Az öregek a régi vizsgálóra alig tudtak felszállni, ez most könnyebb lesz."

De nemcsak az eszközpark újul meg. Lesz új tető, nyílászárók, modern fűtésrendszer, és a mostani rendelő alapterülete is kétszeresére nő majd. A projektindítón az is elhangzott,  hogy 23 millió forint támogatást nyert a település a Nyugat-dunántúli Operatív Programban a háziorvosi rendelő fejlesztésére.


Glavanics Krisztina - polgármester, NARDA
"Egy ekkora településnek ez hatalmas beruházás. Ezzel a település életminősége is javul, korszerű körülmények közé kerül az orvos a védőnő és a betegek. A település minden generációját érinti."

A kivitelezést egy Vas megyei vállalkozó végzi majd, a munkálatok várhatóan március végére fejeződnek be.