Hírek

Megújuló teniszközpont

2018. július 13., 13:52

A városi közgyűlés legutóbbi ülésén döntött a Késmárk utcai teniszcentrum modernizálásáról. Ennek keretében a klubház, a teniszpályákkal együtt teljesen megújul. A beruházástól a szakemberek azt várják, hogy Szombathely ismét meghatározó szerepet tölt majd be a magyar teniszsportban.

Megújuló teniszközpont

Omladozó vakolat, repedezett falak, elhasználódott nyílászárók - jelenleg még ugyan mostoha körülmények uralkodnak a Késmárk utcai teniszcentrumban, nemsokára azonban teljesen új külsőt ölt a létesítmény. A Modern Városok Program keretében mintegy 270 millió forintból teljesen felújítják a sporttelepet.

Illés Károly - alpolgármester
"A meglévő 6 teniszpálya felújítása mellett még 4 új teniszpálya kerül megvalósításra és a régóta romokban heverő klubház kerül lebontásra és egy vadonatúj készül el. Emellett parkolóhelyeket is biztosítunk a teniszpálya területén, eddig a Késmárk utcában nem voltak parkolók a komplexumhoz kapcsolódóan."

A 4 új pályát teljesen befedik, a meglévő 6 pályát pedig nemzetközi szintre fejlesztik. 1996 óta működik itt a Savaria Tenisz Klub, amely az elmúlt években számos utánpótláskorú bajnokot nevelt egyéniben és csapatban is a magyar teniszsport számára. A klub elnöke szerint létfontosságú a beruházás, hiszen az eredményesség szempontjából nem mindegy, hogy a gyerekek, valamint a felnőtt sportolók milyen körülmények között tudnak készülni.

Szabó Péter - elnök, Savaria Tenisz Klub
"Legfontosabb tervünk az pedig az, hogy be tudjunk csatlakozni a nemzetközi teniszversenybe, tehát a Tennis Europe-ban szeretnénk részt venni. Ez Szombathely városának azt gondolom óriási reklám lenne, illetve már a korábban említett Magyar Tenisz Szövetség által rendezett korosztályos és felnőtt bajnokságban is szeretnénk részt venni és szeretnénk versenyeket rendezni, hiszen ez a létesítmény 21. századi európai létesítmény lesz."

A Sportkomplexum megépítésével megszüntek a Haladás teniszpályái. Ezt a problémát is orvosolja a beruházás, hiszen - köszönhetően a két klub közötti szoros együttműködésnek - a Haladás teniszezői ide tehetik át székhelyüket.

Bokor Zsolt - sportigazgató, Haladás VSE
"Valójában beköltözhetünk ide a Haladás szakosztályával. Ez meg is indult, mert most már a gyerekeink, szakosztály vezetőink és edzőink által itt edzenek és a téli időszakot is itt töltik edzésileg, de akkor azt hiszem egy végleges otthonra lelhetnek ebben a szép új komplexumban."

Az új Késmárk utcai teniszcentrum kivitelezési munkálataival várhatóan 2019 végéig végeznek a szakemberek.