Hírek

Megyei angol vetélkedő zajlott a Neumann János Általános Iskolában

2017. április 13., 16:42

Ezzel zárultak a nyelvi hetek programjai az intézményben. A versenyre minden eddiginél többen jelentkeztek: 82 vasi diák közül jöhettek el a legjobbak.

Megyei angol vetélkedő zajlott a Neumann János Általános Iskolában

“Meg lehet fordítani a lapokat!”

Zenehallgatással kezdődött a nyelvi hetek utolsó programja: a megyei angol verseny. Angol szövegű dalt fordítottak le a két fős csapatok. A tanulók olvasási készségükről is számot adtak.

Gyenese Anna - versenyző
“Könyveket, főleg idegen nyelvű könyveket, most még ilyen egyszerűbbeket olvasok, hogy értsem is. Érdekes, hogy más szemszögből nézzük a dolgokat, ha más nyelven olvasunk egy kicsit.”

Évről évre többen jelentkeznek a megyéből a felső tagozatosok megmérettetésére: most 82 vasi diák közül versengtek a legjobbak.

Sipőczné Lőrincz Aletta - főszervező, Neumann János Általános Iskola
“Nagyon szeretik a diákok ezt a fajta megmérettetést, három fordulós, ahol az első kettőt tulajdonképpen otthon, nyugodt körülmények között oldhatják meg, majd ide, a döntőre csak a legjobb 5-5 csapatot hívjuk be.”

Ebben az évben az olimpiai játékokkal kapcsolatban készítettek kreatív alkotásokat a tanulók - ez volt a beugró a döntőre.

Bálint Anikó - igazgatóhelyettes, Neumann János Általános Iskola
“Projekteket készítenek a gyerekek, illetve volt olyan év, amikor power pointos bemutatót kellett készíteniük, úgyhogy mivel angol tagozatos iskola vagyunk, erre nagy hangsúlyt fektetünk.”

A nyelvi hetek után, a tavaszi szünetben néhány diák Londonba utazhat az iskolából - őket családoknál szállásolják el. Ilyen tanulmányi kirándulásra két évente van lehetőségük a neumannosoknak.