Hírek

Mélyponton a Hali

2014. szeptember 01., 17:40

Sima, 3:1-es vereséget szenvedett a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgó csapata hazai környezetben a Paks együttesétől. A vasiak a mérkőzésen szó szerint alárendelt szerepet játszottak, csupán a lelkes vasi szurkolók érdemeltek dícséretet.

Mélyponton a Hali

Az NB I-es labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában közel 3000 néző előtt fogadta a Szombathelyi Haladás a Paks együttesét. A találkozó eseménytelen első  félóráját követően a vendégek szereztek vezetést Fiola szerencsésnek mondható találatával. Erre a hazaiak a játékrész hajrájában tudtak válaszolni, amikor Gaál vette be az atomvárosiak kapuját. A második 45 percre  viszont már csak paksi gólok maradtak. Az 51. percben Rózsa hibáját követően Könyves szerzett vezetést a vendégeknek. A 3:1-es végeredményt pedig a 77. percben állította be a Duna-partiak másodszor is betaláló támadója. A kétgólos vendégsiker megérdemeltnek mondható.

Artner Tamás vezetőedző, Szombathelyi Haladás
“A jobb csapat győzött. Ez egyértelmű volt. Azt lehet mondani, hogy tavaly volt egy jó csapatunk. Jó közösségünk, közönségünk. Most van egy csodálatos közönségünk, én őket sajnálom. Megköszönöm nekik ezt a bíztatást. Azt hiszem, hogy a csapatnak ez adhat erőt a folytatásra. Az ahogy kiállt a csapatért a B-közép és a másik oldal.”

A Szombathelyi Haladás a pontvadászat hetedik körében, szombaton délután fél ötkor a Budapest Honvéd otthonában lép majd pályára. Artner Tamás vezetőedző szerint addigra egy-két meghatározó játékossal mindenképpen meg kell erősíteni a vasi gárda keretét, ellenkező esetben hihetetlenül nehéz folytatás várhat a Rohonci útiakra.