Hírek

Mérnönök a veszélyhelyzet alatt

2020. augusztus 18., 13:43

Bár kevesebb megbízást kaptak tervezői munkára, mégis a vártnál kisebb mértékben viselte meg a Vas megyei mérnököket a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés - ez derül ki a Vas Megyei Mérnöki Kamara felmérésből, amelyre a megkérdezettek 26 százaléka, 173 vállalkozás adott választ. Mindössze húsz százalékuk vett igénybe valamilyen rendkívüli támogatást.

Mérnönök a veszélyhelyzet alatt

A jellemzően mikro- és kis mérnök-vállalkozások 70 százaléka teljesen, 20 százaléka részlegesen állt át home office-ra a veszélyhelyzet alatt - ez is kiderül a kérdőíves felmérésből, melynek eredményét sajtótájékoztatón ismertették a kamara vezetői. Minden harmadik válaszadó úgy tapasztalta, hogy visszaestek a tervezési megbízások, leginkább a közbeszerzésekből volt kevesebb.

Déri Lajos - alelnök, Vas Megyei Mérnöki Kamara
"Elsősorban tervezési területen márciusban szinte azonnal visszaestek a megrendelések, a kivitelezésben ez nem volt jellemző, hiszen szabad ég alatt tudtak dolgozni, viszont a tervezési munkák visszaesése később jelenthet problémát, mivel tervek hiányában ez a kiviteli kapacitásra hatással lehet."

A vállalkozások mindössze 3 százaléka kényszerült leépítésre, és egyötödük vett igénybe valamilyen bértámogatást vagy hitelt. Az első hullám tehát nem rendítette meg nagy mértékben a mérnök-vállalkozásokat, de egy második szakasz következményei kiszámíthatatlanok.

Nádor István - elnök, Vas Megyei Mérnöki Kamara
"A jövőben hogy hogyan reagálnak, azt nem tudjuk, mert kevés a tartalékuk. Egy fél évnél nagyobb tartaléka szinte senkinek nincsen. Annak örülünk, hogy ennyien szóba álltak velünk úgymond erről a kérdésről. Nyilván ennek vannak hosszabb távú hatásai is, amiket nem lehet lemérni."

Többen támogatnák egy kamarai szolidaritási alap létrehozását, amelyből a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat segíthetnék. Az aktuális hírekre ragálva a sajtótájékoztatón elhangzott: a Vas Megyei Mérnöki Kamara kiáll a szombathelyi gépészmérnökképzés mellett.