Hírek

Módosító indítvány a fogyasztóvédelemről - MSZP sajtóközlemény

2012. május 14., 17:49

Április 16-án dr. Ipkovich György országgyűlési képviselő több képviselőtársával együtt módosító indítványt nyújtott be a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény T/6467. számú törvényjavaslathoz. Ritka alkalmak egyike, hogy a Fidesz el is fogadta az MSZP-s képviselők által benyújtott javaslatot. Fontosnak érezzük, hogy minden állampolgár számára elérhetőek legyenek a közszolgálati cégek (áramszolgáltató, vízszolgáltató, gázszolgáltató). Nem csak hiba bejelentési lehetőségről, hanem a személyes kapcsolattartásról, a gyors és hatékony ügyintézésről is szól a javaslat.

Részlet a törvényjavaslatból:
 „Az országos hálózattal rendelkező szolgáltató köteles minden megyeszékhelyen ügyfélszolgálatot működtetni. Ennek keretében a vállalkozás köteles biztosítani legalább azt, hogy
a) az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben működtetett ügyfélszolgálat a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan nyitva tartson,
b) a telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat legalább a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan elérhető legyen,
c) az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben működtetett ügyfélszolgálat esetében a fogyasztóknak lehetőségük legyen elektronikusan és telefonon keresztül is a személyes ügyintézés időpontjának előzetes lefoglalására, illetve
d) az elektronikus eléréssel működtetett ügyfélszolgálat — üzemzavar esetén megfelelő más elérhetőséget biztosítva — folyamatosan elérhető legyen.”

INDOKOLÁS
A javaslat céljával, hogy az országos hálózattal rendelkező szolgáltatók kötelesek legyenek minden megyeszékhelyen ügyfélszolgálati irodát működtetni.

Az országgyűlés a módosító indítványt elfogadta, a mai napon a törvény megszavazásra kerül.