Hírek

Mozgásban a magyar: keletről a fővárosba és a nyugati megyékbe tartanak a munkavállalók

2019. április 10., 14:17

A magyar munkaerő sokáig  legendásan statikusnak számított, azonban az utóbbi években a fővárosban és a nyugati térségekben elérhető jobb fizetések megmozdították a munkavállalókat: sokan keresnek munkahelyeket más régiókban, megyékben. A külföldi munkavállalás a 20 éva latti fiatalok körében a legnépszerűbb.

Mozgásban a magyar: keletről a fővárosba és a nyugati megyékbe tartanak a munkavállalók

Az országon belül erősödik a mobilitási hajlandóság, ezt támasztja alá, hogy Nógrád, Pest, Tolna, illetve Heves és Békés megyében élők több mint 50 százaléka más régiókban működő társaságokhoz adták be állás pályázataikat, a legtöbben a fővárosban meghirdetett munkakörök iránt érdeklődtek - derül ki a Profession.hu saját adatbázisán alapuló elemzéséből, amit szerdán jutattak el az MTI-nek.


A közlemény szerint Magyarországon Budapest a legnagyobb "tehetség-mágnes", emellett azonban egy másik irány is körvonalazódik, amely szerint már nem csak a fővárosba, hanem onnan kifelé is áramlik a munkaerő, számukra Pest és Fejér megye, Ausztria közelsége miatt pedig Győr-Moson-Sopron megye a legvonzóbb célpont.


Országos szinten a legnagyobb mobilitási hajlandóság a szakmunkát, a fizikai segédmunkát és a betanított munkát végzők körében tapasztalható, 34-39 százalékuk jelentkezett lakóhelyüktől távol eső megyékben meghirdetett állásokra.    
   

Kiemelték, mindezzel párhuzamosan viszont csökkent a magyar munkaerő nemzetközi mobilitási hajlandósága, ugyanis a Profession.hu és a BCG 2018-as közös felmérése szerint a megkérdezettek 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen vállalna munkát külföldön, 2014-ben ez arány azonban még 58 százalék volt. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a legfiatalabb, 20 év alatti magyar válaszadók mobilitási hajlandósága (66 százalék) még mindig jóval magasabb, mint a globális átlag (57 százalék).