Hírek

Négy napig tartott az ünnepi szentkirályi búcsú

2019. augusztus 21., 18:47

Megemlékezés, nótadélután, közösségi futás, koncertek és búcsúi forgatag - így ünnepelték a városrész névadóját az augusztus 20-ai hosszú hétvégén Szentkirályon. A négynaposra bővített program több száz érdeklődőt vonzott.

Négy napig tartott az ünnepi szentkirályi búcsú

A millennium tiszteletére, 2000-ben állították fel a Zarkaházy-kastély szomszédságában Marosits József alkotását, az Istvánt és Gizellát ábrázoló szobrot. Itt gyűltek össze a városrészen élők szombaton, hogy megemlékezzenek az államalapítóról.

"Túrnak és Tiszának sebes a járása."

A helyi polgári kör nótaköre adott műsort, majd a városrész képviselője beszédében a helyi közösségi élet fontosságáról, Szent Istvánról és az ünnep jelentőségéről beszélt.

"Az ő vívódásai nem mérhetők a mieinkhez, mert neki a magyarság fennmaradása érdekében egy új dolgot, a kereszténységet kellett megismertetni népével, ennek minden konflitusával. Nekünk, kései utódainak pedig épp a gyökereink megőrzése adhat erős és egészséges öntudatot, jelenlegi kis közösségünk dolgait egyenesben tartani."

Megkoszorúzták az államalapító szobrát, majd a kastélyban megemlékeztek a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör elhunyt alapítóiról, köztük Csinger Péterről, aki idén lenne 70 éves. Két cikluson át képviselte a városrészt a közgyűlésben, és sokat tett a helyi közösségért. A búcsú is az ő nevéhez köthető, ezt a hagyományt élesztették most újra, ismét élettel telt meg a szedreskert.

Tóth Kálmán - önkormányzati képviselő
"Mindenki nagyon büszke a maga kis lokálpatrióta közösségére, ez itt különösen igaz. Ráadásul itt több külön falu van a múltból, nekik megvan a maguk kis közössége, ezt összehangolni komoly kihívás, jó feladat, de ilyen célok érdekében a különbségek mindig eltűnnek."

Dodzsem, körhinta, ugrálóvár, céllövölde - itt minden megvolt, ami egy búcsúban szokásos. Rengetegen ki is használták a lehetőséget a szórakozásra. A családokat változatos programok, koncertek várták.

Vizi Endréné
"Csodálatos volt a Meggie koncert, szépen énekelt, nekünk szóló nosztalgia slágereket énekelt, és nagyon jól éreztük magunkat."

Szilvágyi Mártonné
"Ma vagyok 64 éves, boldog születésnapomat itt ünneplem, nagyon tetszik a program, eljöttem az unokámmal, a barátnőmmel, és nagyon jól érzem magam."

Fehér Csaba
"Tudunk fiatalok lenni újra, az ilyen hangulat megteremti azt, ami régen volt. Nagyon örülünk neki magam és a barátaim nevében."

Hétfőn a rock, kedden a mulatós műfajból hívtak fellépőket. Kis Grófo koncertjén teljesen megtelt a színpad előtti tér.

Több százan vegyültek el a búcsúi forgatagban, ami kedden este tűzijátékkal zárult.