MNB - 2
MNB

Hírek

Négynapos vigasság lesz Gencsapátiban

2012. május 15., 19:04

Hagyományosan négynapos fesztivál csábítja Gencsapátiba a kikapcsolódásra  vágyókat a pünkösdi hétvégén. Május 25. és 28. között, azaz péntektől hétfőig több helyszínen számtalan könnyűzenei koncert szórakoztatja a vendégeket, az idén még az elektronikus zene kedvelőire is gondoltak. Vasárnap regionális néptáncfesztivált és szólótáncversenyt rendeznek, és a megszokott sportprogramok sem maradnak el.

Négynapos vigasság lesz Gencsapátiban

21 évvel ezelőtt falunapként indult, mára 15 ezer embert vonzó négynapos fesztivállá vált a Pünkösdi Vigasság, amely minden korosztálynak kínál programot. A péntek  a nosztalgia jegyében telik, szombaton gyermek- és szórakoztató műsorok,  alternatív zenei előadók követik egymást. Vasárnap a népművészet lesz a hívószó: a 16. Gencsi Söprű Néptáncfesztiválon több mint 20 produkciót láthat a közönség, de máris népszerű a második alkalommal meghirdetett szólótáncverseny is.

Varga Albin igazgató, Művelődési Ház és Könyvtár, Gencsapáti
A nevezések alapján 40 páros, tehát kb. 80 induló várható, ami azt gondolom, hogy egy nagyon szép szám, hiszen ennek az a célja, hogy a vasi tánchagyományt népszerűsítse, bemutassa. Szakmai zsűri bírálja el a priodukciókat, és kapnak a díjazottak söprűt vagy gyöngyöt, ha lányról van szó.

Az idei rendezvény különlegességének ígérkezik a pályázati támogatással színpadra  állított muravidéki lakodalmas bemutatója, amelyben szlovéniai partnereikkel táncolnak a vasiak.
A rendezvényt a térség egyik vállalkozása szervezi, a Művelődési Házzal közösen, de a munkában a helyi civilek és az intézmények is részt vállalnak, az önkormányzat támogatásával.

Kovács Vince polgármester, Gencsapáti
 Fel kell készülni biztonsági szempontból is, közbiztonsági szempontból is, de azt hiszem, hogy a falu lakossága ha azt mondom, hogy jól tűri, akkor finoman fogalmaztam, várják a rendezvényt, de természetesen a rendezőktől elvárják azt, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyen a lakosság a rendezvény idején is.

A szervezők az idén még egy színpadot felállítanak, így egyszerre több helyen is szól majd a zene. A legtöbb vendégre 27-én, vasárnap este, a Csík  zenekar koncertjén számítanak.