Hírek

Nehezen, de egyenlített a Falco

2018. június 13., 14:41

Szenzációs győzelmet aratott és ezzel egyenlített a Falco kosárlabda csapata a Szolnok ellen a bajnoki döntő párharcában. A sárga-feketék a végig kiélezett és feszült légkörű találkozón elért sikerüket mesterüknek, Szrecsko Szekulovicsnak ajánlották, aki kedden ünnepelte 56. születésnapját.

Nehezen, de egyenlített a Falco

Teltház és fantasztikus hangulat fogadta a döntő párharcának résztvevőit az Aréna Savariában. Nyomás alatt inkább a hazaiak voltak, akiknek mindenképpen egyenlíteniük kellett. Ennek megfelelően óriási lendülettel kezdett a Falco, de ezt a Szolnok kontrollálni tudta. 17:17-es állásnál, Darrin Govens pályára lépésekor szinte felrobbant a csarnok. Az első etapot 5 ponttal nyerte a Falco, a másodikban pedig már 10-zel is mentek a sárga-feketék, ekkor azonban megrázta magát az Olaj és elkezdett zárkózni. Vojvoda révén a vezetést is átvették, így 2 pontos előnnyel, 39:41-es állásnál vonultak pihenőre a felek.

A szünetben vélhetően rendet tett a szolnoki fejekben Alekszics mester, ugyanis a 3. negyedben már a jászságiak diktálták az iramot és el is húztak 10 ponttal. Egyre több homokszem került azonban a vendégek gépezetébe, a közönség által űzött szombathelyiek keze pedig egyre magabiztosabban és ami ennél fontosabb, eredményesen sült el. Másfél perccel a vége előtt a meglepetésember, Govens révén hosszú idő után újra a hazaiaknál volt az előny - hangrobbanás, totális extázis az Arénában. A slusszpoént Pustahvar szolgáltatta, aki első és egyben utolsó triplájával végérvényesen eldöntötte a találkozót. Az eredmény 76:73 lett.

Perl Zoltán - játékos, Falco-Vulcano Energia KC
"Az elején jól kezdtünk, utána puhák lettünk, a Szolnok kihasználta, jól dobott. De szerencsére - nem tudom már hányadszorra a playoffban - 10 pontos hátrányból vissza tudtunk jönni, megmutattuk, hogy van tartásunk és megnyertük, 1:1 a döntő."

A Szolnok voltaképpen hagyta a Falconak, hogy kiénekelje a szájából a sajtot. A pattanásig feszült hangulatban végül a szombathelyiek bírták jobban mentálisan az idegek harcát. Ezt - a végeredmény mellett - alátámasztja az is, hogy a vendégek mindössze 6 pontot dobtak a záró negyedben.

Kovács Péter - játékos, Szolnoki Olaj KK
"Tudtuk, hogy itt a Falco ellen a végén kell vezetni, többször is fordítottak már így. Azt hiszem, hogy az utolsó negyedben, utolsó 5-6 percben elkezdtünk egy kicsit türelmetlenül játszani, kicsit egyénieskedni, nem úgy ment a labda, ahogy előtte és talán ez okozta, hogy támadásaink nem működtek, ebből jó ritmust kapott a Falco és sikerült feljönniük."

A döntő párharc 3. felvonását csütörtökön 20 órakor játsszák a csapatok a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban.