Hírek

Egy hét múlva döntenek a költségvetésről

2010. március 11., 17:20
Mindössze néhány percig tartott a csütörtök délutáni rendkívüli a közgyűlés, az új többség ugyanis tartózkodott a napirend elfogadásánál, így nem szavazták meg azt. Ipkovich György március 18-ára hívta össze a következő közgyűlést.
Egy hét múlva döntenek a költségvetésről

A képviselőknek a város 2010. évi költségvetéséről kellett volna dönteniük. Marton Zsolt felszólalásában elmondta: a délelőtti megbeszélésen a büdzsének egy új változata került elő, amit még nem egyeztettek az intézményvezetőkkel és a bizottságokkal, ezért később tárgyalnának róla.

A napirendet végül 11 igen szavazat és 15 tartózkodás mellett nem fogadták el a képviselők.

Marton Zsolt - frakcióvezető, Fidesz
"Miután meggyőződtük arról, hogy a költségvetés későbbi elfogadása nem okoz problémát a város működésében, a következő rendes közgyűlésen szeretnénk megtárgyalni."

A polgármester új közgyűlést hívott össze: egy hét múlva ülnek össze ismét. "Március 18-án délután négy órára hívom össze a következő közgyűlést." Ipkovich György azt kérte a bizottságoktól, addig tárgyalják meg az előterjesztést.

Dr. Ipkovich György - polgármester
"Úgy látom, hogy a választási kampány része lett a város költségvetése, ami nem szerencsés, hiszen a városnak azon kívül is élnie kell. Arra kérném a képviselőtársakat, hogy csináljuk meg a költségvetést, ahogy azt korábban mindig megcsináltuk."

Marton Zsolt hangsúlyozta: szakemberekkel egyeztettek, és kiderült, hogy a költségvetés későbbi elfogadása nem okoz problémát, az állami normatíva ugyanis így is gond nélkül lehívható. A polgármester nyomatékosította: március 19. az elfogadott büdzsé benyújtásának utolsó lehetséges időpontja.