MNB
MNB - 2

Hírek

Nem indul zarandokvonat Csíksolymóra

2020. május 27., 22:19

A koronavírus-járvány miatt nem tarthatják meg a hagyományos pünkösdszombati tömeges zarándoklatot Csíksomlyón, emiatt idén nem indul el a Csíksomlyó expressz Szombathelyről május 29-én. A tervek szerint idén 13. alkalommal érkezett volna Erdélybe a zarándokvonat, amelynek utasai visszafelé Gyimesközéplokon helyi székelyekkel és csángókkal közösen emlékeztek volna meg a 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátumról. A veszélyhelyzetben az ünnepi szentmisét tartják csak meg: május 30-án fél 1-kor kezdődik a szertartás a kegytemplomban, amely élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán, de közvetíti a Duna TV is.

A Szombathelyről induló zarándokvonatot és a programot 2010 óta szervezi a Kárpáteurópa Utazási Iroda. Szombathelyről csaknem 300-an jelentkeztek az utazásra.

Petrus György - irodavezető, Kárpáteurópa Utazási Iroda  - 43’
Ez több, mint egy utazás A pontból B pontba, itt arról van szó, hogy próbálunk adni egy lehetőséget az embereknek, hogy felismerjék, hogy mekkora volt Magyarország, hiszen Szombathelyről 1100 km-t utaznak, mire odaérnek az egykori Magyarország határához. Ugye a vonaton zenét hallgatunk, lelkivezetőnk is van, és pl. Kolozsváron, Nagyváradon vagy a Székelyföldön amikor megérkezünk, piros-fehér-zöld zászlókkal, illetve székely lobogókkal várnak minket a helyi magyarok, székelyek. Javasoltuk az utasoknak, hogy ne töröljék a foglalásukat, hanem jövőre menjünk ugyanúgy. És a többsége úgy gondolta, hogy jönni fog jövőre is, Szombathelyről is, természetesen.