MNB - 2
MNB

Hírek

Nem sikerült a hazai idénynyitó sem

2011. július 25., 16:19

Gólgazdag mérkőzésen 4:2 arányú versegét szenvedett a hazai pályán játszó Haladás-Sopron Bank gárdája a Budapest Honvéd csapatától. A szombathelyiek két forduló után pont nélkül állnak az élvonalbeli labdarúgó bajnokságban.

Nem sikerült a hazai idénynyitó sem

Óriási zápor után játszották a Haladás-Honvéd futballmérkőzést a Rohonci úti stadionban. A pályát egyes helyeken összefüggő vízréteg borította. Ettől függetlenül remek iramú mérkőzést produkált a két csapat. A gólok sorát negyed óra eltelte után Danilo nyitotta büntetőből, erre Tóth válaszolt szűk tíz perc múlva. A Haladás csapatkapitánya egy bal oldali szöglet után bólintott a kapuba. Az első félidő hajrájában újabb 11-est rúghattak a vendégek. Akárcsak az elsőt, ezt is Danilo értékesítette. Így 2:1-es fővárosi vezetésnél vonulhattak a szünetre a küzdő felek.
Fordulás után nem kellett sokat várni a Haladás egyenlítésére: az 51. percben a csereként beállt Kovács harcolt ki büntetőt, amit Kenesei laposan a bal alsó sarokba vágott. A folytatásban már minden a vendégek szája íze szerint alakult. Előbb a 65. perceben Novák lőtt  Tchami jobb oldali szöglete után a hazaiak kapujába, majd a 72. percben az előrehúzódó hátvéd, Lovric adta meg egy fejesgóllal a kegyelemdöfést a hazaiaknak.  

Aczél Zoltán vezetőedző, Haladás-Sopron Bank
Támadó játékunk úgy érzem megfelelő volt, hiszen a két gólon kívül  négy-öt 100 %-os helyzetünk volt és rúgtunk két kapufát is. Viszont amit hátul műveltünk, az sajnos elkeserítő volt. Az első félidő két 11-ese is borzasztó védekezési hiba.

A 4:2-es vereség után a Haladás-Sopron Bank gárdája 0 ponttal a bajnoki tabella 14. helyén áll. A szombathelyiek legközelebb pénteken  Győrben lépnek pályára az eddig 100 %-os teljesítményt nyújtó ETO vendégeként.