Hírek

Népi Építészeti Program indul

2017. július 14., 16:40

Csaknem kétmilliárd forintos Népi Építészeti Programot indít a kormány a népi műemlékeink és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvásának és fenntartásának érdekében.

Népi Építészeti Program indul

A magyar települések egykori sajátos építészeti kultúráját ma már jószerivel csak a védelem alatt álló népi épületek, kivételes esetekben épületegyüttesek, illetve településrészek őrzik. Az utóbbi időben azonban ezek jelentős része kritikus állapotba került.

Széphegyi László alelnök, Város és Faluvédők Szövetsége
„A korábbi évtizedekben sokáig volt olyan lehetőség, hogy az ilyen népi épületek évente kaptak bizonyos juttatást. Nem nagy összegről van szó: 10-20-30 ezer forintot minden évben biztosított az akkori hivatal. Az államon keresztül a hivatal, hogy ezeket a munkákat elvégezzék. Ez már jó 15-20 éve megszűnt.”

Ezen a helyzeten kíván változtatni az a Népi Építészeti Program, amely 2017-ben 300 millió,  jövőre pedig 1,5 milliárd forintot biztosít a magán- és a közösségi tulajdonban álló, veszélyeztetett, műemléki értékkel bíró népi építészet emlékeinek megmentésére és helyreállítására.

Horváth Sándor néprajzkutató
„Nagyon örvendetes, hogy egy ilyen szándék megfogalmazódott, és talán, talán, ha ez valóság lesz, és ebből lehet ténylegesen hozzáférni összegekhez, akkor nem csak bizonyos falusi épületek tudnak felújulni, hanem például a Vasi Skanzen itt Szombathelyen, meg a további népi, műemlék épületek, régi épületek, amelyek egyébként is bizonyos közösségi funkciókat látnak el. „

A szombathelyi skanzenben jelentős összegeket költenek az épületek karbantartására, de az erre rendelkezésre álló forrás rendszerint kevesebb annál, mint amennyire szükség lenne. Abban bíznak, hogy a programból támogatáshoz juthatnak, és megkezdődhet majd a falumúzeum második ütemének a megvalósítása is.