MNB
MNB - 2

Hírek

Nyílt nap a Reményikben

2010. március 04., 10:36
Nyílt napot tartottak a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. A február végi alkalom jó lehetőséget adott a bizonytalan szülőknek a döntésre.
Nyílt nap a Reményikben


Hamarosan lejár az általános iskolai jelentkezések határideje, a szülőknek el kell dönteniük, hová iratják óvodából kimaradó gyermeküket. Az intézmények 2-3 hónapja kezdték meg a bemutatkozást szervezett nyílt napokon, a bizonytalanoknak azonban még az elmúlt hetekben is biztosítottak ismerkedési lehetőséget.

Sokan voltak kíváncsiak a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola nyílt napjára. Az előadóterem zsúfolásig megtelt. A szülők tájékoztatót hallhattak az iskoláról: Sátory Károly igazgató ismertette a pedagógiai célokat, szakköröket, sportolási lehetőségeket, beszélt a hagyományokról, és hangsúlyozta, hogy nem csak evangélikus felekezetű gyerekek jelentkezését várják.

Amíg a szülők az előadást hallgatták, a gyerekek kreatív foglalkozásokon vehettek részt. Az elsős tanító nénik irányításával farsangi csákót készíthettek, ragasztottak, színeztek, egy másik teremben pedig a bábozást is kipróbálhatták. A szülők jó benyomásokat szereztek az iskoláról.

Szabóné Nagy Eszter
"Mi Győrben lakunk, most költözünk majd Szombathelyre. Evangélikus iskolát kerestünk. A gyerekek el vannak varázsolva, és mi is. Örülünk, hogy találtunk ilyen iskolát."

A Reményik iskolába március 1-jén és 2-án, illetve 9-én és 10-én 8-tól 16 óráig lehet beiratkozni.