Hírek

Nyitott porták

2010. április 30., 12:38
Nyitott porták címmel szervez hagyományteremtő programot a Parkerdei Kertbarát Egyesület május elsején. Azokat a látogatókat várják, akik szívesen megismerkednének a kiskertekben folyó munkával, és elbeszélgetnének vagy tanácsot kérnének a tulajdonosoktól kertművelési témában. 12 portát lehet majd megnézni.
Nyitott porták

Közel 500 kerttulajdonosnak van kisebb-nagyobb parcellája a Parkerdőben, közülük 12-en jelentkeztek az első alkalommal meghirdetett Nyitott porták akcióra. Rapali Márton és felesége rögtön igent mondtak a lehetőségre, azt mondják, szívesen megmutatják az érdeklődőknek, hogyan kell kertet művelni.

Rapali Márton - kiskerttulajdonos

 

Márton mestere a gyümölcsfák oltásának, többek között erről is lehet majd kérdezni őt a hétvégi akcióban. Az ő portája mellett 11 másikat is végiglátogathatnak a vendégek. A gyülekező szombaton délután 14 órakor lesz a Parkerdei Büfénél, onnan indulnak tovább ehhez a táblához. A kertek sorszámot kapnak, és sorsolással döntik majd el, ki melyiket keresi fel először.

Molnár Lajos - elnök, Parkerdei Kertbarát Egyesület

"Az adott porta tulajdonosa elvezeti őket a saját kertjébe, megvendégeli őket, kis süteménnyel, pogácsával, üdítővel és onnan mehetünk tovább a következő kertbe."

Közben beszélgetni lehet a kertművelés fortélyairól, a növényvédelemről, a szabadidő hasznos eltöltésének módjairól. Az akció a 2007-ben életre hívott "legszebb kert" verseny továbbfejlesztett változata, pályázati pénzből 30 ezer forintot szánnak a megrendezésére. Idén még egy alkalommal, augusztus 20-án lesz egy Nyitott porták napja a Parkerdőben.

"Embereket próbáltunk meggyőzni, hogy nyissuk meg a kerteket a városiaknak, nézzék meg, mit termelünk, hogyan élünk itt a kertben a szabadidőnk alatt."