Hírek

Nyugdíjas főzőverseny

2019. szeptember 06., 14:52

Vas Megye és Szombathely Város Nyugdíjas Szövetsége idén is megrendezte hagyományos főzőversenyét. Az esemény helyszíne Vép volt, a művelődési ház udvarán a szeles idő ellenére kiváló hangulatban készültek a remek étkek.

Nyugdíjas főzőverseny

A megye minden részéből – Szentgotthárdtól Kőszegig – érkeztek pénteken délelőtt csapatok a nyugdíjasok hagyományos főzőversenyére.

Dancs István tiszteletbeli elnök, Vas Megye és Szombathely Nyugdíjas Szövetsége
Jó egypár évvel ezelőtt, Öt-hat éve akkora igény volt arra, hogy találkozzunk, és hogy főzzünk egy kicsit, hogy megrendeztük akkor, és olyan népszerű lett, hogy minden évben ezen túl megcsináltuk. És én úgy látom, hogy mindenki jól érzi magát, a legkülönbözőbb ételek készülnek és egyik fontos dolog, hogy együtt tudunk lenni.

A főzéshez az alapanyagot a résztvevők vitték magukkal, ennek költségeihez azonban hozzájárult a megyei és városi nyugdíjas szövetség is.

Molnár Árpád elnök, Vas Megye és Szombathely Nyugdíjas Szövetsége
Konkrét feladat nincsen, bárki, bármilyen ételt főzhet. A lényeg az, hogy tizenkettőkor a zsűri asztalára kerüljenek a kész ételek. A zsűrit pedig úgy választottuk ki, hogy 11-ből kisorsoltunk 5 főt, tehát a 11 csapat egy-egy képviselőjét, tehát 5 főt, de azzal a kitétellel, hogy a saját csapatukra nem szavazhatnak. A szavazatokat átlagoljuk, és reméljük, hogy ez nagyjából igazságos lesz.

A Vas Megyei Önkormányzat Nyugdíjas Klubjának bográcsánál éppen Busa László és Heckmann Ferenc serénykedtek. A bográcsban húsos babgulyás rotyogott pokolsziget módra.

Busa Árpád
Minden éven főzögetünk így a versenyen. Az az igazság, hogy ezt én a párommal otthon megcsináltuk dupla adagban próbának és nagyon jól sikerült.

Az Aranykorúak Egyesületének tagjai vörösboros marharagut készített burgonyafánkkal.

Szalai Dénes
Hát ez most a krumplifánk alapanyaga, burgonyafánk egészen pontosan. Meg fog kelni, utána kiszaggatjuk, kisütjük, s ez lesz a francia vörösboros raguhoz.

Márkus Árpád
Első osztályú marharagu fog készülni, most már másfél-két órája kevergetem folyamatosan. Jobbról először, aztán most balról, hogy meg ne szédüljön a hús.

Az erős szél ellenére is kiváló volt a hangulat a főzőversenyen. Ehhez jelentősen hozzájárultak a nyugdíjas ki mit tud győztesei, akik műsorukkal a délelőtti időpont ellenére is táncra perdítették a résztvevők egy részét.