Hírek

Nyugdíjas Ki Mit Tud

2018. április 13., 15:49

Nagy érdeklődés mellett rendezte meg Vas Megye és Szombathely Nyugdíjas Szövetsége hagyományos ki mit tud vetélkedőjét. A Zarkaházy-kastélyban különböző kategóriákban harminchárom műsorszámot adtak elő a fellépők.

Nyugdíjas Ki Mit Tud

„Nem ér engem veszedelem, magamat is elültetem „

A Költészet Napjához kapcsolódva József Attila megzenésített versének közös eléneklésével kezdődött a vasi nyugdíjasok megyei  ki mit tud vetélkedője.

Mészáros Róbertné ügyvezető alelnök, Vas Megye és Szombathely Nyugdíjas Szövetsége
„Nagy örömünkre harminchárom produkció jelentkezett, ebben több mint tíz vers van. Ugye tegnap volt a Költészet Napja úgy látszik megihlette nyugdíjasainkat van bent magyar nóta, magyar nóta harmonika kísérettel, citera népdal, minden olyan produkció amire képesek.”

Első ízben vett a megmérettetésen Tóth Lászlóné, aki egy kortárs költő versét szavalta el nagy átéléssel.

Tóth Lászlóné
„Aranyosi Ervin, akinek a versét elmondtam, és nagyon a szívemhez nőtt. Mondtam el egy versét karácsonykor a klubban, a társainknak nagyon-nagyon tetszett. Ezen kívül még Wass Albert verseit kedvelem nagyon, az életről, az elmúlásról.”

Remek hangulatot teremtettek a teremben a népdal és nótaénekesek. Köztük Keszei Antal is, aki saját magát kísérte harmonikán.

Keszei Antal
„Én 77 óta muzsikálok zenekarral együtt, és ugye mi akkor nagyon sok lakodalomban, bálban muzsikáltunk. És édesapám és édesanyám nagyon csodálatosan tudott énekelni, nagyon sok nótát tanultam meg tőlük, és hát egy lakodalomban, ha megkérdezték, vagy mondták, hogy na most ezt kell, vagy azt kell játszani, olyan nótát, vagy magyar nótát. „

A műsorszámokat háromtagú zsűri értékelte, a legjobbak jogot szereztek a területi, illetve az országos döntőben való indulásra.