MNB
MNB - 2

Hírek

Oda a veretlenség, Pápán betlizett a Haladás Sopron Bank

2012. április 16., 17:17

A sors büntetett, Kenesei a meccs végén ismét tizenegyest hibázott, pár percre rá pedig jött is a hazai gól. A szurkolók számára kiemelt fontoságú pápai derbin megszakadt a Hali nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.

Oda a veretlenség, Pápán betlizett a Haladás Sopron Bank

Az NB I-es labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában Pápára látogatott a Haladás Sopron Bank csapata. A mérkőzés remek hangulatban kezdődött, ami főként annak volt köszönhető, hogy a vasiakat  több mint 500 szurkoló kísérte el a nagy rivális otthonába. A nagy lelkesedés  a drukkerekről a Hali-játékosokra is átragadt, így aztán határozott vendégfölénnyel telt el az első félóra: a  26. percben Halmosi jobb oldali szöglete után Rajos csúsztotott kecsegtető helyzetben kapu mellé. Nem sokkal ezt követően Iszlai remek átadásának hála Kenesei került ziccerbe, ám lövését Szűcs védeni tudta. Az első félidő folytatásában említésre méltó esemény már nem igen történt, így 0:0-ás állásnál vonulhattak a csapatok a szünetre. Fordulást követően kiegyenlítődött a játék és már a hazaiak előtt is adódott lehetőség, ám Lovrenics lövését a 60. percben Rózsa hatástalanítani tudta. A csendesen csordogáló mérkőzés az utolsó tíz percre alaposan felpörgött: a 80. minutumban Radó próbált meg kiharcolni egy 11-est, ám produkcióját Takács játékvezető műesésnek minősítette és sárgalappal jutalmazta. A Haladás fiatal játékosának azonban ilyen színű kártyája már volt korábbról, így villant a piros is. A tíz emberrel játszó vasi zöld-fehérek két perccel később azonban már tényleg büntetőt rúghattak: Halmosi beadása ért hozzá Tóth kezéhez, s ezért ítélt 11-est Takács sípmester. A labdának Kenesei futott neki, ám félmagas lövését Szűcs gyors vetődéssel hárítani tudta. Keneseinek ez volt rövid időn belül a harmadik kihagyott büntetője. Az újabb elhibázott 11-es  a 88. percben alaposan megbosszulta magát, ugyanis Lovrenics bal oldali beadását Seye nyolc méterről a bal sarokba fejelte, ezzel a találattal pedig a Lombard Pápa 1:0 arányban legyőzte a Haladás Sopron Bank gárdáját. A vasi zöld-fehéreknek így továbbra is 27 pontjuk van, amivel jelenleg a tabella 11. helyén állnak. A 25. fordulóban a 12. pozíciót elfoglaló Újpest látogat Szombathelyre. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a Rohonci úti stadionban.