Hírek

Online zeneóra

2020. március 30., 19:04

Nem tudható, meddig dolgoznak online a pedagógusok; most úgy látszik, az oktatás rendben zajlik. Addig, amíg zárva tartanak az iskolák és a zeneiskolák egyelőre az interneten keresztül.

Online zeneóra

Minden óra így kezdődik. Telefonállványon a zongorára, videohívás - indulhat a gyakorlás. A Bartók Béla Zeneiskolából Czenek Lászlóné éppen Dorottyával gyakorol, aki lelkesen készült az órára. A gyerekek nemcsak a közismereti tárgyakat, de a művészeti oktatás tananyagát is online sajátítják el. Ez is eleven kapcsolat, hallják és látják is egymást, csak internet kell hozzá és kitartás.

Czenek Lászlóné – zongoratanár, Bartók Béla Zeneiskola
“Nálunk nagyon jól működik, mivel az online kapcsolat nagyon jó. A hang minősége is nagyon jól működik, úgyhogy teljes mértékben tudok a Dorottyával dolgozni. Szép dallamokat tudunk elővarázsolni, szép lekerekítéseket, úgyhogy minden nagyon szépen megy nálunk, annyit szeretnék mondani, hogy kicsit hosszadalmasabb, mert mindent úgy kell elmagyarázni. Nem tudom megmutatni rögvest a billentyűzeten, nem tudom megmutatni rögtön a kottában, tehát mindent úgy kell elmondani szóban is. Várjuk, hogy minden visszatérjen normál üzemmódba, mert hiányzik az élő kapcsolat a gyerekekkel.”

Kiss Márton zongoraművész a legnagyobb videomegosztón házikoncerteket ad, ezzel kedveskedik a zeneszerető közönségnek. A Művészeti Szakközépiskola tanáraként úgy véli: sokféle videomegosztó és program segítségével megvalósítható az oktatás, de a digitális kapcsolattartás hátránya, hogy  a tanár nem tud megmutatni bizonyos kéztartásokat, csak a látvány alapján dolgoznak.

Kiss Márton - zongoraművész
„Továbbra is van oktatás, a diákjaim tanulnak, gyakorolnak. De úgy vettem észre, hogy sokan vakációnak értelmezik ezt a helyzetet. Szerintem ez annyira nem jó. Mindenki törekedjen arra, hogy iskolaidő van, és ugyanúgy kell továbbmenni a tanulmányokban, mint ahogy egyébként az iskolákban csinálnánk.”

Nem tudható, meddig dolgoznak online a pedagógusok; most úgy látszik, az oktatás rendben zajlik. Addig, amíg zárva tartanak az iskolák és a zeneiskolák egyelőre az interneten keresztül.