Hírek

Országjáró körútra indult a Magyar Rezidens Szövetség

2011. szeptember 28., 13:38

Céljuk, hogy minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat érdemi intézkedéseket tegyen az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére. Eddig ezren éltek a lehetőséggel, a szövetség szerint azonban legalább 3000 felmondólevél kellene, hogy hatékonyan tudjanak fellépni. A tervek szerint végigjárják a megyeszékhelyeket és a nagyobb kórházakat.

Országjáró körútra indult a Magyar Rezidens Szövetség

A Markusovszky-kórházban jelenleg 41 rezidenst foglalkoztatnak. Fizetésük túlórák és ügyelet nélkül bruttó 130 ezer forint körül alakul. Ennél ötven százalékkal keres többet az, aki hiányszakmának számító területen dolgozik, ezeket évente állapítják meg, megyékre bontva.

"Gyerekgyógyászat, onkoradiológia, intenzív."

Az orvosigazgató azt mondja, arról nem tudnak, hogy a kórházban van-e olyan rezidens, aki letétbe helyezte volna felmondólevelét, mert az névtelenül történik. Ha országosan összejön a 3000 darab, az azt jelentené, hogy a magyar orvosok 10 százaléka távozik az állásából.

"Ez a betegbiztonságot veszélyezteti elég komolyan."

Ha nem születik megegyezés, a felmondólevelek január elsejétől aktiválódnak. A rezidens szövetség a következő másfél hónapban az országot járva kívánja elérni, hogy minél többen csatlakozzanak az akciójukhoz.

Dr. Kőfalvi István - orvosigazgató, Markusovszky-kórház
"Hivatalos megkeresés még nem érkezett, úgy tudom, a kelet-magyarországi kórházakat járják végig először. Magyarországon alacsonyak az orvosbérek, a rezidenseké is, de minden felelős kórházvezető a módszerrel nem tud egyetérteni."

A biztonságos munkavégzés és a betegek zavartalan ellátása érdekében Kovács Ferenc  ma közleményben tiltotta meg, hogy bárki munkaidőben kampányoljon a megyei fenntartású egészségügyi intézményekben. A rezidens szövetség csak munkaidőn túl, és a kórház területén kívül szólíthatja meg az orvosokat. Ezzel a kórház vezetése is egyetért.