Hírek

Összbírói értekezlet

2017. február 16., 20:11

20 %-kal nőtt a polgári peres ügyek száma, és a munkaügyi, valamint a közigazgatási perekből is több volt Vas megyében tavaly, mint egy évvel korábban, mégis több ügyet fejeztek be a járásbíróságok, mint amennyi érkezett. A Szombathelyi Törvényszék 2016-os munkáját értékelték ma. Az összbírói értekezleten részt vett Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is.

Összbírói értekezlet

Megújult az egyik tárgyalóterem, és létrehoztak egy fogvatartotti váró helyiséget is – a Szombathelyi Törvényszék minden járásbíróságán történtek az elmúlt évben jelentős fejlesztések. Az évértékelő sajtótájékoztatón elhangzott kiemelt figyelmet fordít a törvényszék a tanúgondozásra, a bírósági közvetítésre, és folytatódik a nyitott bíróság program is.

Az igazságszolgáltatás három fő mutatója, hogy mennyi ideig tartanak a perek, mennyi ügyet tudnak befejezni a bíróságok és mennyire megalapozottak a döntések. A Szombathelyi Törvényszék az ország legkisebb igazságszolgáltatási egysége. 49 bíró dolgozik itt. Tavaly több mint 23 ezer ügy érkezett a törvényszékre, amiből közel 7 ezer volt a peres. Jelentős többletfeladatot ad az is, hogy Szombathelyen működik az ország legnagyobb büntetés-végrehajtási intézete.

Andor Szabolcs elnök, Szombathelyi Törvényszék
2016 évben több ügy került befejezésre, mint amennyi érkezett. Ez a tendencia már évekre visszamenőleg is megfigyelhető. Azt lehet mondani, hogy 2016 évben 18 %-kal csökkent a folyamatban maradt ügyek száma.

A törvényszék járásbíróságain a büntető ügyek több mint 82 %-át egy éven belül befejezik, a polgári ügyekben még jobb az arány. A döntések megalapozottságát jelzi, hogy azok kis hányadát fellebbezik meg. Az évértékelőn szó esett a 2017-es feladatokról is.

Handó Tünde elnök, Országos Bírósági Hivatal
Óriási kihívások előtt állunk, mert a következő évben új kódex-szel, új eljárási törvénnyel kell majd dolgoznunk, a büntető eljárás, a közigazgatási perrendtartás és polgári perrendtartás az, amit elsőként a bíróknak kell megtanulniuk.

Handó Tünde elmondta, országosan a bírók mindössze 30 %-a férfi, ezen változtathat munkakörülmények javítása, valamint a bírói életpálya-modell, aminek köszönhetően idén januártól már 10 %-kal emelkedett az illetményalap.