Hírek

Összeült a gazdasági és városstratégiai bizottság

2015. április 13., 17:59

A csütörtöki városi közgyűlés előkészítéseként megkezdődött a bizottsági ülések sorozata. Elsőként a gazdasági és városstratégiai bizottság látott munkához. A hétfő délutáni ülésük napirendjén csaknem félszáz előterjesztés szerepelt.

Összeült a gazdasági és városstratégiai bizottság

A gazdasági és városstratégiai bizottság tárgyalt az Aréna Savaria és a Sugár úti sportcsarnok TAO pályázat keretében történő fejlesztéséről. Ezt egyebek mellett az indokolja, hogy Szombathely egyik helyszíne lesz a Romániával közösen megrendezendő női kosárlabda Európa-bajnokságnak. A testület javasolja a közgyűlésnek, hogy a mintegy 144 millió forintos fejlesztéshez biztosítsa a 33 millió forintos saját erőt. A bizottság állást foglalt a Milánói Világkiállítás pavilonjának elhelyezésére szolgáló, a 11-es Huszár úti laktanyában lévő területről is. A többség egyetértett azzal, hogy a közgyűlés a több mint 20 ezer négyzetméternyi ingatlanrészt – ebbe beleértve a legénységi szálló épületét – 50 évre a Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft. ingyenes használatába és vagyonkezelésébe adja. A  közgyűlésnek elfogadásra ajánlották a város Klímavédelmi és Energia Stratégiáját is, amely célul tűzte ki, hogy 2030-ra Szombathely a legelismertebb klímabarát városok közé kerüljön. A testület vita nélkül elfogadta az elmúlt évi költségvetés végrehajtásával kapcsolatos beszámolókat, a tavalyi belső ellenőrzések tapasztalainak összegzését. Nem váltottak ki nagyobb vitát a VASIVÍZ Zrt.-vel valamint a SZOMHULL Kft.-vel kapcsolatos döntések sem. A bizottság az ülés zárt részében tárgyalt az önkormányzati tulajdonú, illetve érdekeltségű gazdasági társaságok idei üzleti terveiről.