Hírek

Összevont városi és megyei bál

2019. január 14., 19:03

Huszonegyedik alkalommal választották meg az Év Vasi Emberét.  A díjat Merklin Tímea újságírónak a megye és a város közös bálján adták át. A közönségdíjas Tóth Csaba, a Markusovszky Kórház osztályvezető főorvosa lett.

Összevont városi és megyei bál

Két fehér rózsával köszöntötték a megye és a város közös báljára érkezőket: Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke és Puskás Tivadar polgármester a feleségével együtt fogadta a mintegy háromszáz vendéget az AGORA Művelődési és Sportházban. A bálozók többsége már ismeri egymást, és várja az éves találkozót.

Csapláros Andrea - igazgató, Savaria Múzeum
“Egy sokkal kellemesebb, hangulatos táncolás közben olyan sokmindenről lehet beszélégetni, amiről esetlegesen egy tárgyalóasztalnál nem beszél az ember.”

Kuglicz J. Attila - ügyvezető igazgató, Zoll-Sped Kft.
“Az idő egyre gyorsul, és egyre fontosabb, hogy egy kicsit lazábban, egymás között, örömmel, ha már nem volt időnk együtt elbúcsúztatni az elmúlt évet, de a megkezdést és a sikeres évkezdetet azért itt tudjuk megbeszélni.”

A bál díszvendége Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter volt, aki köszöntőjében  emlékeztetett Vas megyei kötődésére. A bálozókat a város és a megye vezetői is üdvözölték. Hende Csaba országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke örömét fejezte ki, hogy ismét közös szervezésű a szezon első bálja.

Hende Csaba - alelnök, Magyar Országgyűlés
“Jó találkozni a földiekkel, hiszen mi szombathelyiek egyben Vas megyeiek is vagyunk, közigazgatási rendszerében persze elkülönül a megyeszékhely és a megye, de a szívünkben nem, és ezért is öröm, hogy hét év után újra együtt van a megyebál és a városi bál.”

A báli táncok sorát a LORIGO TSE nyitotta, de a keringő sem maradhatott  el. Éjfélkor adták át az Év vasi embere díjat, amit idén Merklin Tímea újságírónak ítélt oda a kuratórium.

Merklin Tímea - Az Év Vasi Embere
“Nagyon hálás vagyok ezért a figyelemért, nekik és mindazoknak, akik velem voltak, mert a siker szerintem soha nem egyéni, hanem mindig vannak együttállások, együtt gondolkodások, ha sikerre tudtam vinni dolgokat, akkor az azért volt, mert jó együttműködéseket találtam.”

A jótékonysági bál kedvezményezettje a Nyitra Utcai Általános Iskolában működő CROM Robotika Klub volt, ami számos hazai és nemzetközi sikerrel büszkélkedhet - a befolyt összeget új eszközök vásárlására, illetve versenyekre való utazásra fordítják majd.