Hírek

Öt fogyatékos fiatal költözött a Johanneumba

2010. november 09., 08:40

Új lakók érkeztek a Johanneum Diakóniai Központba Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Egy civil fenntartású szociális intézmény működési problémája miatt kérte az evangélikus egyház segítségét. Így a továbbiakban a szombathelyi otthonban gondozzák az 5 középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalt.


Öt fogyatékos fiatal költözött a Johanneumba

Délutáni foglalkozás a Johanneum Diakóniai Központban. Az új lakók a hagyományos ádventi vásárra készítenek ajándékokat. Ki szőnyeget sző, ki képet színez, vagy épp virágokat hajtogat teafilterből. Zene is segíti a munkájukat. A fiataloknak itt egy teljesen más foglalkoztatási rendszert kellett megszokniuk.

Szabó Jenőné - igazgató, Johanneum Diakóniai Központ
"Egy zárt közösségben éltek egy tanyán, ahol saját maguk ellátásába segédkeztek, gondoztak parkot, gyümölcsöt termeltek, zöldségeket termesztetek, saját maguk élelmiszerellátásába segítettek be, itt pedig egy teljesen más rendszert kellett nekik megszokni."

A gondozók itt eddig csak időseket és súlyos értelmi fogyatékos embereket láttak el, így nekik is fel kellett készülniük az 5 fiatal fogadására. Felmérték az ismereteiket, ez alapján alakították ki a számukra megfelelő foglalkozásokat.Még saját lakószobát is berendeztek nekik, hogy együtt maradhassanak. Itt ugyanúgy rendet rakhatnak maguk után, mint ahogy korábbi helyükön tették. Az állami gondozott fiatalok életük végéig maradhatnak a szombathelyi központban.

Gregersen-Labossa György - evangélikus lelkész
"Egy jó példa arra, hogy az egyházak partnerei a társadalomnak, illetve az államnak bizonyos értelemben. Mert ha az egyház nem, akkor az államnak kellene elhelyezni az ilyen helyzetbe került lakókat. És igyekeztünk segíteni, és azt gondolom, hogy az intézmény légköre és összetétele - mármint a lakók szempontjából is ez egy jó döntés volt."

Az öt fiatal már beilleszkedett az új környezetbe, jól kijönnek társaikkal is. Az intézmény a későbbiekben szociális foglalkoztatásban kisebb munkákat szeretne adni a huszonéves fiataloknak, hogy az intézmény keretei között önellátókká válhassanak.