Hírek

Programötletek hétvégére

2010. április 23., 18:15
Akik rendszeresen olvassák programajánlónkat, azok tudják, hogy nemcsak kulturális programokat, hanem sporteseményeket is kínálunk a hétvégére. Most sem lesz másként, hiszen messze még a nyári uborkaszezon, amikor szinte vadászni kell, hogy mivel üssük el az időt ebben a nagyvárosi rengetegben.
Programötletek hétvégére

A sportszekció rajongóinak valószínűleg nem kell mondanunk, hogy szombaton este 6 órától az Arénában Falco-Körmend rangadó lesz. Ezúttal a tét, hogy ki jut a rájátszás elődöntőjébe. A három nyert mérkőzésig tartó párharcban 1:0 arányban vezet a Körmend, de hazai pályán a sárga-feketék nyilván mindent megtesznek, hogy kicsikarják a győzelmet. A mérkőzést vasárnap 15 órától láthatják felvételről a Szombathelyi Televízióban.

A Haladás ezúttal Diósgyőrben próbálja meg gyarapítani pontjait. Vasárnap 18 órától lépnek pályára a zöld-fehérek. A Haladás a Kecskemét legyőzésével 10. a tabellán, a Diósgyőr viszont utolsó. A szombathelyiek a mérkőzés esélyesei és reméljük, nem okoz majd gondot a csapatnak a három pont megszerzése. A mérkőzést hétfőn 15 órától közvetíti a Szombathelyi Televízió felvételről.

Persze van élet e két csapaton túl is. Itt vannak például a sakkozók. A diákolimpián eddig legjobban szerepelt csapatok vívnak szellemi csörtéket a hétvégén Szombathelyen, a Sportházban. Nyolc vasi csapat is részt vesz a megmérettetésen.

Szombaton délután 3-kor indul a 4. Critical Mass biciklis felvonulás a Sportháztól. Az MSH után az új oladi kerékpárút felé kerekeznek a bringások, hogy felavassák, ha már egyszer nekik készült. Innen a Fő tér a cél, ahol a hagyományos bringaemelés zárja az eseményt.

És akkor evezzünk a klasszikus programajánlók terepére: néhány sorban bemutatjuk, milyen kulturális izgalmak várják a rajongókat ezen a hétvégén. Péntek este Oladon a Depresszió zenekar csap a húrok közé. Jubileumi országjárás közepette kopogtatnak be hozzánk is: 10 éves a zenekar. Hangerőben biztosan nem lesz hiány.

Oladon szombat este sem hagyják pihentetni a dobhártyánkat. Az Átjáró, könnyűzenei tehetségkutató fesztivál regionális döntőjét rendezik este 7-től. Az már korábban bebizonyosodott, hogy érdemes meghallgatni a fiatal zenekarokat, hiszen olyan erő és dinamizmus van a dalaikban, a zenéikben, amely felpörgeti még a tavaszi fáradtságtól ellustult embereket is. A regionális döntőn a Vas megyei döntő első három helyezettje, a Rith, az Anonymouse és a Galeri; Zalából a Jóindulat és a Petőfi Park; Fertőszentmiklósról a Humanoid; Sopronból a Passion Project lép fel.

Szombaton délelőtt 10 órától kezdődik a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Vas megyei fordulója az MMIK-ban. Nem titok: a jövő generáció színészlegendáit láthatjuk. Szóval aki autogrammot szeretne, ne hagyja ki. Aki pedig inkább a szabadban, a zöldben tenne egy nagy sétát, annak ajánljuk figyelmébe a szombati, Széchenyi István-emléktúrát. Ebben az évben emlékezünk meg Széchenyi halálának 150. évfordulójáról. A túrázókat reggel 7 órára várják a vasútállomáson, aztán irány Nagycenk.

A hétvége talán legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye minden bizonnyal a Herényi Virágút. Akiket érdekelnek a szép növények, vagy egyszerűen csak kíváncsi a tavasz színeire, illataira, szeretné felfrissíteni a kertet vagy csak a szobai növényállományt, akkor tegyen egy sétát vasárnap Herényben. Látnivaló lesz bőven, tanácsot is lehet kérni majd a profiktól.