Hírek

PTE nyílt nap

2019. január 16., 17:09

Bővülnek a PTE Egészségügyi Karának szombathelyi központjában a választható szakok - erről, és a megpályázható ösztöndíjakról is szó volt a szerdai nyílt napon. A segítő szakmákat interaktív foglalkozásokon mutatták be a pályaválasztás előtt állóknak.

PTE nyílt nap

Nyílt nappal toborozták a leendő hallgatókat az egészségügyi felsőoktatásba. A Jókai utcai helyszínen nemcsak a felvételi tudnivalókról, hasznos dátumokról, hanem a választható szakokról is szó volt.

Karamánné Pakai Annamária - igazgató, PTE ETK Szombathelyi Képzési Központ
“Voltak olyan képzéseink, amelyek idáig csak nappali vagy csak levelező képzésben történt, de szeptembertől már az ápoló és a mentőtiszt szakirányunk nappali képzésben is tud indulni, ez mindenképpen nagyon fontos. Illetve egy új szakirány, ami már korábban Pécsen több évtizede folyik, ez a dietetikai szakirány. Ezt nappali képzésben tudjuk szeptember folyamán indítani.”

Emellett védőnő, kisgyermek- és csecsemőgondozó, szociális munkás, valamint szülésznő szakon tanulhatnak az ide jelentkezők. Ez utóbbit szemléltették az érdeklődő középiskolásoknak az egyik teremben.

“A méhnek a fenekére kell tenni a kezünket, ezzel meg tudjuk állapítani, hogy a baba feje vagy a popsija van fent.”

A szülés folyamata után a csecsemő ellátását is meg lehetett nézni. Az egészségügyi pályát egy ideje a javuló anyagi megbecsülés mellett más eszközökkel is igyekeznek vonzóvá tenni.

Ágoston István - dékáni megbízott, PTE ETK
“Jelenleg zajlik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiírása alapján egy pályázat, ahol elsősorban az egészségtudományi képzésben részt vevők, fókuszáltan az ápoló, dietetikus, védőnő hallgatókra, de a teljes egészségtudományi vertikumra. 320 ezer forint / féléves nagyságrendű ösztöndíjat pályázhatnak meg.”

Üdvözölte a szakok bővülését a város polgármestere, aki maga is az oktatói gárda tagja.

Puskás Tivadar - polgármester
“A mentőtisztképzés bázisa, az egyik magyarországi bázisa, Szombathely erősödik. Számunkra, Szombathely számára, Szombathely egészségügye számára nagyon fontos, hogy az egészségügyi felsőfokú képzés különböző szakai itt, Szombathelyen erősek.”

Most 270-en tanulnak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának szombathelyi központjában, de a reformok révén a vezetés a létszám növekedésére számít.