Hírek

Purim, a vigalom és az öröm ünnepe

2019. március 25., 15:10

Eszter történetének felidézésével és Nógrádi Gergely koncertjével köszöntötték a purimot a Szombathelyi Zsidó Hitközségben. Az ószövetségi eredetű purim a zsidók számára a vigalom és az öröm ünnepe, amelyet ma is a korlátlan jókedv jellemez.

Purim, a vigalom és az öröm ünnepe

Feltehetően az időszámítás előtti 5. században történt, hogy Eszter, Ahasvérus perzsa király zsidó származású felesége megakadályozta, hogy a király főembere, Hámán elpusztítsa a Perzsiában élő zsidókat. A történetet, amely a héber bibliában is szerepel, gyermekek olvasták fel a közösség előtt.

Tóthné Gyuricza Ágnes - tag, Szombathelyi Hit Gyülekezete
A jövő rájuk épül, emiatt is fontosnak tartjuk azt, hogy a történetet hallva, illetve, aki olvassa, az olvasva tudja úgy átadni, hogy évről évre egyre jobban érlelődjön bennük ez a történet. 05:35

Eszter könyvének hallgatása közben - Hámán nevének említésekor - hangoskodni szokás.

Purim  ünnepén a fizikai megsemmisüléstől való megmenekülésre, sorsuk jobbra fordulására emlékeznek a zsidók, valódi örömünnep ez a számukra.

A hitközségben az idén Nógrádi Gergely budai főkántor adott koncertet, aki jiddis dalokat, zsidó szerzők örökzöldjeit és musical-részleteket énekelt.

Nógrádi Gergely - budai főkántor
A szívem minden szeretével hoztam a legjobb zsidó örökzöldeket, olyanokat, amiket a zsidók kívülről fújnak, de amiket a nem zsidók is ismernek és szeretettel hallgatnak, néha dúdolnak is. 01:02

Az előadó a közönséget is megénekeltette.

Sugár Judit - alelnök, Szombathelyi Zsidó Hitközség
A vidámságról szól ez az egész, tavaly Klein Judit volt nálunk, idén Nógrádi Gergely főkántor úr fogadta el a meghívásunkat, és ugye nélkülözhetetlen része a programnak a hámántáska, amivel mindig megvendégeljük a kedves nézőket. 07:19

A háromszög alakú hámántáskát ezúttal mákkal, szilvalekvárral és zöldségekkel töltötték meg a közösség tagjai. Purimhoz más hagyományok is kapcsolódnak: tilos böjtölni, szokás ajándékot, finom ételeket küldeni a barátoknak és a rászorulóknak, és megengedett az ivás is.